Február elsején tárgyalja a bukaresti táblabíróság a kézdivásárhelyi uszoda építésére jelentkező cégek és az Országos Befektetési Társaság (CNI) közötti pert. A jogi eljárás oka, hogy a második helyezést elérő cég megóvta a közbeszerzési eljárást.
Bürokratikus akadállyal szembesülnek a kézdivásárhelyi uszoda ügyében – tájékoztatott Bokor Tibor polgármester. A városvezető szerint az egyik cégkonzorcium nem nyugodott bele a CNI döntésébe és megóvta a közbeszerzés eredményét. Az első és második vállalkozás árajánlata között alig 85 ezer lej volt a különbség. Ez egyébként várható volt, hiszen országos viszonylatban is jelentős értékű munkálatról van szó. A CNI úgy becsülte: a kézdivásárhelyi uszoda felépítése mintegy 92 millió lejbe kerül áfa nélkül, az eddig befektetett pénzösszeggel a szalagvágásig kb. 147 millió lejt – vagyis mintegy harmincmillió eurót – emésztene fel tehát a létesítmény felépítése.
A peres, 9051/2/2022 számú iratcsomót 2022. december 29-én iktatták a bukaresti táblabíróságon (január 3-án jelent meg a bíróság honlapján), amely február elsejére ki is tűzte az első tárgyalást. A részt vevő felek a CNI (mint felperes), illetve a Contranscom Construcţii Benta Kft. mint a Contrasncom Construcţii Benta Kft. és a Concelex Kft. konzorcium vezetője, illetve a MIS Grup Kft. mint a MIS Grup és a Viaduct Kft. közti társulás vezetője.
A versenytárgyalást a Benta által vezetett csoport nyerte meg, a versenytársa a Közbeszerzési Panaszok Tanácsánál (CNSC) óvta meg az eredményt, aminek helyet is adtak. Információink szerint a versenytárgyalásra egy háromszéki építőipari cég is jelentkezett, de az ajánlatuk mintegy hárommillió lejjel volt magasabb, mint az említett két konzorciumé.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.