Várakozásunk koszorúján fellobbant már az utolsó, negyedik gyertyaláng is. Kis fényével lobog, világít körülöttünk, mintha ellensúlyozni akarná az egyre hosszabbodó éjszakák áthatolhatatlan, rémisztő sötétségét. Mintha biztatna parányi, de szívet-lelket betöltő melegével, hogy ne csüggedj, megfáradt ember, még csak egypár napnyi lobbanás csupán, és kis világomat átveszi az igazi Fény, amely a világ vajúdásában éppen most van megszületőben...

Karácsonyra kaptunk ajándékba egy kormányt és egy parlamentet. A kormány — hát, kérem, ahogyan elnézem az új miniszterelnököt, Emil Boc pártvezért és udvari salabaktert — nem éppen időtálló képződmény. Az általam korábban ,,szörnyszövetségnek" nevezett kormánykoalíció becsléseim szerint nem fog többet kibírni fél esztendőnél. De lehet, hogy annyit sem, s beteljesedik rajtuk a művi házasság átka: aki egyszer haraggal vált el, azokból jó házastársakat már nem faraghat senki... S itt van a ,,kormányfő"! Ez a teljesen jelleg- és jellem nélküli ember, Emil Boc, ki sem tapasztalattal, sem készültséggel nem rendelkezik ahhoz, hogy egy szakadékba tartó nemzetgazdaságot megmentsen a hullástól.