Egy hét alatt három olyan tűzeset is előfordult magánházaknál a megyében, melyek nem megfelelően karbantartott kémények miatt történhettek meg – hívta fel a figyelmet a megyei katasztrófavédelem. A hatóság közlése szerint egységeiket egy hét alatt összesen öt esethez riasztották, az említett három kéménytűz mellett két esetben az elektromos hálózat miatt csaptak fel a lángok.
A felügyelőség közlése szerint a tűzesetek ez alkalommal is a kéményseprés elmulasztása miatt következhettek be, korom és más lerakódások gyulladtak be a kéményekben. Emellett visszatérő gond, hogy a füstelvezető rendszereket nem szigetelik megfelelően, illetve gyúlékony anyagokat helyeznek el a közelükben. A hatóság több ajánlást is megfogalmaz, ezek szabályok, amelyek betartásával megelőzhetőek a hasonló esetek. Ezek szerint kötelező a kéményeket szakemberekkel ellenőriztetni, rendszeresen takarítani kell, és az esetleges sérüléseket is ki kell javíttatni. Tilos a háztető gyúlékony elemeit a kéményekkel összeépíteni, illetve utóbbit lehetőleg égésálló anyaggal kell szigetelni, valamint gondoskodni kell arról is, hogy a fala megfelelő vastagságú legyen, mert csak így képes a gyúlékony tetőrészektől a hőt távol tartani.
Ajánlott továbbá, hogy a kémény tetőtéri/padlási részét vakolják, illetve meszeljék le, mivel így könnyebben észre lehet venni, ha repedések keletkeznek, ami minden esetben fokozott tűzveszélyt jelent. Ajánlott továbbá a kémények kimeneti nyílását ráccsal ellátni, hogy a felröppenő szikrák ne kerülhessenek a tetőre, ez a rács a gyúlékony anyagokkal borított (például zsindelyes) tetők esetében kötelező. Tilos ugyanakkor fémkürtőket oly módon kivezetni, hogy azok gyúlékony anyagok mellett haladjanak el – figyelmeztet a hatóság.
Amint arról több rendben is beszámoltunk, a fűtésszezon beköszöntével Háromszéken is megnő az elhanyagolt kémények miatti tűzesetek száma, amelyek közül egyesek komoly károkkal járó szerencsétlenségekhez is vezettek. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.