Lehet egy film egyszerre kutyatenyésztési dokumentum és politikai szatíra? Lehet. A román és a magyar kultúra napja között, egyfajta átmenetként egy kétnyelvű alkotást tűzött műsorra a sepsiszentgyörgyi Művész mozi. Szerda este a Ki kutyája vagyok én? meg is nevettette, el is gondolkodtatta a közönséget, amelynek egy része szereplője vagy munkatársa is volt a kolozsvári rendezőnek.
Lakatos Róbert maga is ott volt, üdvözölte és megköszönte a film elkészítésében nyújtott segítséget, illetve az érdeklődést, a vetítés végén pedig a kérdésekre is válaszolt. Először azt mondta el – a házigazda Lázár-Prezsmer Endre firtatására –, hogy az ötlet ama fájdalmas magyarországi népszavazás után született, amikor az anyaország megtagadta a magyar állampolgárságot a határon kívül rekedt magyaroktól. A kutyatenyésztés dilemmáival gazdaként szembesült; előbb egy kisebb filmet készített erről a témáról, ám a következő években egyre csak nőtt és alakult az anyag, amelyből akár egy sorozatra való is kitelne. A kutyasors amúgy csak ürügy a nemzetpolitikai kérdések feszegetéséhez – szögezte le. Lakatos Róbert szerint nem kell beállni abba a retorikába, amely Magyarországról jön, a saját álláspontunkat nekünk kell elmondanunk, akkor is, ha csak mi értjük igazán a poénokat. A kutyatenyésztés kérdéseit ugyanis többféle politikai ideológián – magyar nacionalizmus, erdélyi regionalizmus, liberalizmus, individualizmus – szűrte át, és egyik sem kínál megnyugtató válaszokat. A filmet Magyarországon, Bukarestben, Lengyelországban és Észtországban is bemutatták, de a zömmel pozitív visszajelzések dacára sem nagy a nézettsége.
A történet lényegében egyszerű: kedves kutyájától szeretne utódokat a gazdi, ezért megfelelő társat keres neki. Ez azonban egy fajtatiszta kuvasz esetében hosszas utánajárást, keresgélést, mellék- és zsákutcákat, különféle bonyodalmakat jelent, a szálak pedig Kolozsvárról Székelyföldre, Magyarországra és a Kárpátokon kívüli területekre is elvezetnek, a kutyaugatásba csomagolt politikai üzenetek pedig olyan mintát adnak ki, amelyet igazán csak az erdélyi magyarok értenek. Görbe tükör ez, amelyen akaratlanul is nevet az ember, de legalább annyira görbe a valóság is, amelyen viszont elkomolyodik. Hiszen ha a fajtatiszta kutyákat kizárólag a küllemük szerint pontozzák, és a sokszor belterjes túltenyésztés számtalan egészségi problémát, nem kívánt magatartási módosulásokat okoz, a nem fajtatiszta egyedeket pedig a hazai törvények szerint kötelező ivartalanítani, akkor miből javítható egy-egy fajta, hogyan biztosítható a minél gazdagabb genetikai állomány? Áldott szerencse, hogy itt a törvényeket nem tartják egészen be, mondja az egyik filmbeli állatorvos, Lakatos Róbert pedig úgy véli, hogy a székelyföldi gyakorlat van a legközelebb a természetes szelekcióhoz, ám ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk, sőt: van olyan sepsiszentgyörgyi tenyésztő, aki azért adta fel, mert reménytelennek ítélte a helyzetet.
A film természetesen többrétegű: az egyik néző nyolcat számolt össze, egy másik szerint pedig akár iskolai tananyagként is használható.
