Gazdátlan ebek martak halálra szombaton Bukarestben egy tó partján futó nőt, akit tavaly áprilisban ugyanazon a környéken már megtámadott egy kutyafalka.
A 43 éves, nagybányai születésű, egy bukaresti kutatóintézetben dolgozó, környezetvédelmi doktori címmel is rendelkező nő rendszeresen sportolt, a bukaresti hegymászóklub aktív tagja volt, ugyanakkor elkötelezett természetjáróként több környezetvédő projektben – egyebek mellett a Verespatak megmentéséért szervezett maratonfutások megszervezésében – is szerepet vállalt.
A tavalyi, első kutyatámadás nyomán súlyos fej- és végtagsérülésekkel került kórházba, barátai véradással és adománygyűjtéssel segítették kezelését. Akkor úgy nyilatkozott, hogy máskor is találkozott a környéken az őt megtámadó kutyákkal, de amikor egyszerre két falka, 15–20 eb támadt rá, nem bírt velük, és csak egy arra járó kerékpáros segítségével menekült meg. A második támadáskor nem volt a közelben senki. Az esetet távolról észlelte ugyan egy szemtanú, de mire odaért, már nem találta életben.
Gabriela Firea családügyi miniszter, Bukarest korábbi szociáldemokrata főpolgármestere a 2020-ban megválasztott új városvezetést tette felelőssé a tragédiáért. Azt írta: nem lehet véletlen, hogy – miután tíz évig nem történtek hasonló tragédiák – 2023-ban ismét falkákba verődött gazdátlan ebek terrorizálják Bukarest egyes elhanyagolt részeit. Firea azzal vádolta a főpolgármesteri hivatal állatvédelmi felügyeletét, hogy már nem viszi menhelyre, hanem másutt szabadon engedi a lakossági bejelentések nyomán begyűjtött gazdátlan állatokat.
Egy 2015-ben közzétett jelentés szerint Bukarestben két év alatt több mint ötvenezer gazdátlan ebet gyűjtöttek be az áruházak parkolóiból, parkokból és elhagyott telkekről, közülük legalább 26 ezret elaltattak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.