Februárt leszámítva az év minden hónapjára több közösségi, illetve kulturális rendezvény helyszíne is lesz Sepsiszentgyörgy 2023-ban – jelentette be a Művész moziban szervezett tájékoztatóján Antal Árpád polgármester, Vargha Fruzsina alpolgármester, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Barta Mónika, a megyeszékhely városimázs-irodájának vezetője. A tervezett rendezvények, események oroszlánrésze már sokadik kiadásánál tart, olyan is van, melyet tavaly indítottak útjára, illetve három egyszeri esemény is szerepel a palettán. A megyeszékhely önkormányzata ugyanakkor idén a beruházásokat részesíti előnyben, így rendezvényekre megközelítőleg húsz százalékkal kevesebb forrás jut, mint tavaly.
Antal Árpád indításként az előző – a járványidőszakot követő felszabaduláshoz igazodva igen változatos kínálatot biztosító – év „termését” ismertette. Eszerint a helyi intézmények állandó programját Sepsiszentgyörgyön 25 fesztivál egészítette ki. Ezek egy részét civil szervezetek hozták tető alá az önkormányzat támogatásával vagy a két önkormányzat társulásával. Összesen több mint 1500 rendezvényt és 2200 filmvetítést jegyeztek tavaly. Hat új rendezvény is felkerült a palettára: a húsvéti ételszentelés, a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál, a Magyar Feltalálók Napja, a Sepsi Tabakó Festival, a TedX Sepsiszengyörgy, valamint a Transylvania Spirit Erdélyi Pálinka- és Párlatverseny. Antal Árpád felidézte, hogy tavaly is ragaszkodtak Tamás Sándorral azon közös elvükhöz, mely szerint mindenkor igyekeznek az infrastrukturális fejlesztéseket és a közösségépítést egyensúlyban tartani. Tamás Sándor szerint 2008-tól egyértelművé vált, hogy a közösségépítés is az önkormányzatok feladatai közé tartozik, tehát intézményeik és rendezvényeik révén ezt a célt is szolgálni igyekeznek. A rendezvények, események egyszerre többféleképpen szolgálnak: identitáserősítés, hagyományőrzés, a történelmi tudat erősítése, közösségformálás, valamint a kulturális, élmény-, sport és gasztronómiai turizmus előmozdítása egyaránt ott van ezek között, s az évek során egyre több rendezvény járult hozzá ehhez.
Ígéretes az idei év
Vargha Fruzsina szerint zsúfolt naptárral vágnak neki az idei évnek is, de amint tavaly, idén is igyekeznek vigyázni arra, hogy ne szervezzenek egymásra több rendezvényt, ahogy arra is, hogy ne legyenek nagyon zsúfolt, illetve hosszabb üres időszakok. A hónapokra osztott rendezvénynaptárt felváltva ismertették. Elsőként a Román és Magyar Kultúra Napja került terítékre, ennek eseményei már lejártak, illetve folyamatban vannak. Február az egyetlen, amelyre nem jutott rendezvény, esemény. Március közéleti, nemzetpolitikai szempontból kiemelten fontos, a március 15-i események idén sem maradnak el, sőt, különleges hangsúlyt is kapnak, tekintettel a Petőfi-emlékévre. Tamás Sándor emlékeztetett, hogy az emlékév hivatalosan március 12-én kezdődik, ám a 15-i eseményeken is hangsúlyosabb szerepet kap a költő emléke. Sepsiszentgyörgyön a Pilvax kávéházat elevenítik meg a főtéren, Petőfi-múzeumbusz, ünnepi tárlat és ereklyekiállítás is szerepel a megyeszékhelyi programban. Szintén márciusban rajtol a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, amely idén több szakaszban valósul meg. Április hagyományosan a Szent György Napoké, jubilál idén a városünnep, a harmincadik kiadásra kerül sor. Május ígérkezik az egyik legzsúfoltabb hónapnak, régi-új rendezvények szerepelnek a kínálatban: harmadik kiadásához érkezik az önkormányzat által támogatott civil kezdeményezés, a Design Hét, ekkor zajlik a Háromszéki Diáknapok, valamint a SepsiBook második kiadása is.
Június a gyermeknappal indul, ezt idén még színesebbé szándékoznak tenni, bővíteni a programot mind a gyerekek, mind a szülők számára – jelezte Vargha Fruzsina. Szintén a nyár első hónapjában rendezik a Székely Vágtát, de idén sem marad el a Magyar Feltalálók Napja, amelyet másodjára szerveznek meg. Szintén júniusban zajlik a meghitt hangulatú és igen színvonalas Jazz és Blues Fesztivál. Júliusban nyit a KultúrPark, de nem marad el a Jazz és Improvizációs Zenei Tábor sem. Augusztus Székelyföld Kerékpáros Körversenyével indul, a hónap másik rendezvénye a kürtőskalács-fesztivál. A nyár utolsó hónapja egy különleges csemegét is tartogat: a világviszonylatban az egyik legjobb természetfotósnak tekintett Máté Bence szabadtéri kiállítása nyílik meg a városközpontban, a fotós 623 alkotását lehet megtekinteni szeptember második feléig. Szintén augusztus végén szervezik meg a Sepsi Tabakó Festivalt, amely tavaly nagyon sok fiatalt megmozgatott.
Szeptemberben két művészeti fesztiválra várják az érdeklődőket: a már hagyományosnak tekintett PulzArtra, valamint a női filmrendezők fesztiváljára, az EVA Filmmakers Fest-re, a hónapot a Sportnapok, illetve az Őszi vásár zárja. Utóbbihoz idén egy vándorfesztivál, a Nektária Székelyföldi Mézverseny is kapcsolódik. November második hetében a 33. kiadásához érkezett Népzene- és Néptánctalálkozónak ad otthont Sepsiszentgyörgy, de párhuzamosan másodjára szervezik meg az Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyt. Idén is lesz TedX, illetve újjáélesztenék a Városi Gólyabált is, amely a járvány miatt szakadt meg. December eseményei az ünnep szelleméhez igazodnak: adventi gyertyagyújtással, karácsonyi vásárral és szilveszteri utcabállal zárják az esztendőt.