Sepsiszentgyörgy költségvetéseA beruházásokra összpontosítanak

2023. január 23., hétfő, Közélet

Nagyobb költségvetést tervez Sepsiszentgyörgy önkormányzata a tavalyinál, de Antal Árpád polgármester szerint ez nem azt jelenti, hogy könnyű éve lesz az önkormányzatnak, ellenkezőleg, kifejezetten nehéz esztendőre számítanak. Mint mindig, most is kiegyensúlyozott költségvetésre törekednek, amelyben a város által nyújtott szolgáltatások (az iskolák, intézmények, közfeladatokat ellátó cégek) működtetésére és a fejlesztésekre, beruházásokra is figyelnek.

  • Sepsiszentgyörgy önkormányzatának székhelye. Fotó: Albert Levente
    Sepsiszentgyörgy önkormányzatának székhelye. Fotó: Albert Levente

Az idei költségvetési tervezetet várhatóan a csütörtöki tanácsülésen fogadják el – közölte az elöljáró, aki azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy az online adófizetők száma négy év alatt 4,3-szorosára nőtt: 2019-ben 1248-an éltek a ghiseul.ro portál által nyújtott lehetőséggel, 2022-ben már 5403-an (természetes és jogi személyek egyaránt), az erről a felületről beérkező összeg pedig hatszorosára emelkedett ezalatt. Bő tízszer ennyien, 56 448-an maradtak a készpénzes befizetésnél, de ebben a két részletben törlesztett adók, a bírságok és egyéb illetékek is benne vannak; banki átutalással 4518-an törlesztették adótartozásukat. A digitalizálás más téren is előretört, az online ügyintézés volumene a 2019-es 3600 esetről 2022-ben közel ötezerre nőtt. A polgármester arra biztatja a lakosságot, hogy minél nagyobb mértékben éljen a technika kínálta lehetőségekkel, s ne álljon sorba a hivatalnál.

Ami az idei keretszámokat illeti, 255 millió lej körüli összegre terveznek, ez több a tavalyi bevételeknél (amelyek az év végén 196,8 millió lejre rúgtak), de a kiadások is nagyobbak lesznek. Antal Árpád kiemelte: minden lejhez, amit a lakosság fizet be az ingatlanok és járművek után, a város 2023-ban további 8 lejt tesz hozzá különböző pályázatokból, a következő három évben pedig (ahogy ezt egy előző sajtótájékoztatón már közölte) további 17 lejt. Idén a rendezvényeket kissé próbálják visszaszorítani, és inkább a fejlesztésekre összpontosítanak, de a kulturális intézmények „annyi pénzt kaptak, amennyit kértek”, mert az innen indult és az RMDSZ javaslatára bevezetett országos kulturális alapból (amelyet a személyi jövedelemadó két százalékának összegyűjtéséből osztanak vissza a színházakat, operákat fenntartó önkormányzatoknak) tavaly tízmillió lej jött, ami nagy segítség volt.

Ellenben volt egy olyan rendelkezés – az építő- és élelmiszer-feldolgozó iparban, illetve mezőgazdaságban dolgozók személyi jövedelemadójának eltörlése –, amely országos szinten nagyjából egymilliárd euróval rövidítette meg az önkormányzatokat; van község, ahol az ebből származó jövedelem a felére esett vissza emiatt. A nagyvárosokban más gondok vannak, például a szemét­elhordás vagy a fűtés, vízellátás – tette hozzá a polgármester, aki szerint bizonyos szolgáltatások fontosságát csak akkor lehet érzékelni, amikor fennakadás van, Sepsiszentgyörgyön pedig szinte észrevétlenül működnek, és ez így is marad.

A tavalyi év legnagyobb eredményének a dohánygyár megvásárlását tartja a polgármester, az idénre pedig a mobilitási terv láthatóvá válását ígéri: megérkeznek az elektromos buszok, bicikliutak épülnek, s a város közúthálózatán is érzékelhető lesz a változás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
A megyei önkormányzati választásokon mely párt tanácstagjelöltjeit támogatja?













eredmények
szavazatok száma 1771
szavazógép
2023-01-23: Közélet - Nagy D. István:

Gazdag rendezvénynaptár az új évben (Sepsiszentgyörgy)

Februárt leszámítva az év minden hónapjára több közösségi, illetve kulturális rendezvény helyszíne is lesz Sepsiszentgyörgy 2023-ban – jelentette be a Művész moziban szervezett tájékoztatóján Antal Árpád polgármester, Vargha Fruzsina alpolgármester, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Barta Mónika, a megyeszékhely városimázs-irodájának vezetője. A tervezett rendezvények, események oroszlánrésze már sokadik kiadásánál tart, olyan is van, melyet tavaly indítottak útjára, illetve három egyszeri esemény is szerepel a palettán. A megyeszékhely önkormányzata ugyanakkor idén a beruházásokat részesíti előnyben, így rendezvényekre megközelítőleg húsz százalékkal kevesebb forrás jut, mint tavaly.
2023-01-23: Közélet - Iochom István:

A doni katasztrófára emlékeztek (Vitézi főhajtás a Katrosában)

A Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya szervezésében szombat délelőtt mintegy száz megemlékező – a rend kézdi-, sepsiszéki, brassó-hétfalusi, csíki és bardoc-miklósvárszéki állományának közel hetven tagja, kézdivásárhelyi, kézdiszentkereszti és csíki civilek, a Kézdiszéki Székely Tanács és Kászonújfalu önkormányzatának képviselői, valamint az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke – jelenlétében a Katrosában, a megyehatár közelében a rend által 2018. január 18-án egy, a 24. határvadász-zászlóalj által használt bunker helyén állított apostoli kettős keresztnél emlékezett a 2. királyi magyar hadsereg honvédjeinek az urivi áttörést követő hősies helytállására, a Don menti harcokra, a kötelességteljesítés áldozataira és hőseire.