Makacs kísértetek

2023. január 23., hétfő, Máról holnapra
Nagy D. István

Többszörösen is tragikus és tanulságos, ami a napokban Bukarest 6. kerületében történt: egy 43 éves nőt marcangoltak halálra kóbor kutyák. Egy emberi élet elvesztésénél nincs súlyosabb, de a fővárosban történtek ugyanakkor fájdalmas látleletei az országnak is. A borzalmas eset utóélete sajnos ismét csak tökéletesen példázza, hogy Románia kitartóan a tartalom nélküli látszat állama, ahol léteznek ugyan szabályok, bőven kerülnek intézmények is, melyeknek elviekben ezeket alkalmazniuk kellene, de sajnos ez gyakran csak az elmélet szintjén marad.

És amint azt már oly sokszor kénytelenek voltunk keserűen nyugtázni, általában borzalmas, tragikus eseményeknek kell bekövetkezniük ahhoz, hogy egyáltalán valami beinduljon, a felelős intézmények végre érdemben foglalkozzanak egy-egy évtizedek óta létező és egyértelműen nem megfelelően kezelt, így tulajdonképpen megoldatlan problémával. Sajnos, ahhoz is hozzászokhattunk, hogy a hirtelen nekiveselkedésnek is legtöbbször halvány az eredménye, ráadásul az egész igyekezet leginkább egy hangos cirkuszra emlékeztet, semmint hatékony intézkedésekre, lépésekre, a probléma valós kezelésére.

Az említett fővárosi eset is, sajnos, betű szerint követi ezt a forgatókönyvet. A kezdeti döbbenetet leszámítva a felelős intézmények máris nekiláttak az egymásra mutogatásnak, a felelősség hárításának. A keresztül-kasul vádaskodásokkal, bűnbakkereséssel párhuzamosan – ahogy az oly gyakran lenni szokott – máris felszínre tört a szenny, sorra dőlnek a csontvázak a szekrényekből. Szempillantás alatt derült fény arra: a hatóságok nagyon is tisztában voltak azzal, hogy a hely, ahol a tragikus eset megtörtént, gazdátlan, falkákba verődött ebek tanyája, és bármikor előfordulhat, hogy emberre támadnak, és nem is ez volt az első eset, hogy ugyanott megtörtént (az áldozatot korábban is megtámadták már, de akkor szerencséjére segítséget kapott és túlélte). Kisült továbbá, hogy ugyanezen intézmények, hatóságok egymást ügyesen értesítették a helyzetről, ám ezen túl nem sok történt, és a veszélyt nem hárította el senki. Most természetesen mindenki fogadkozik, ígéri, hogy megtesznek mindent, hogy a mulasztást pótolják, sőt, ezután minden más lesz. Nagy kár, hogy az áldozat és hozzátartozói számára ez sovány vigasz. Egyes vezetők menesztése, megbüntetése – noha ilyen esetekben a legkevesebb, ami elvárható – nem hozza vissza szerettüket, nem enyhíti fájdalmukat, nem teszi semmissé azt a tényt, hogy tulajdonképpen mások hanyagsága miatt kellett meghalnia.

Általánosabban nézve, a fővárosi eset egy másik szempontból is elkeserítő, éspedig, hogy távolról sem elszigetelt, netán egyedi. Az elmúlt években ugyanis már városokban is volt példa halálos kimenetelű támadásokra, ráadásul az áldozatok között gyerekek is voltak. Mindez azt mutatja, hogy noha 2013 óta létezik jogszabály a gazdátlan ebek kezelésére, de valamiért a gyakorlat terén a felelősök sok helyen elégtelenül vizsgáznak. Adódik a kérdés: mikor jutunk már végre oda, hogy a főváros (és nem csak) nem arról lesz közismert, hogy esetleg kóbor állatok ronthatnak az emberre, illetve senkinek nem kell meghalnia azért, hogy ezt a kérdést végre megnyugtatóan rendezzék, és az ilyen esetek a ritka kivételek közé tartozzanak? Olyan ördögtől való nem lehet, hiszen tőlünk nem is távol levő országokban már elég rég megtalálták a jó választ, és a kóbor ebek már nem számítanak legyőzhetetlen mumusnak, időről időre feltűnő makacs kísérteteknek.

 

Borítókép: debraila.ro

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-01-23: Közélet - Iochom István:

A doni katasztrófára emlékeztek (Vitézi főhajtás a Katrosában)

A Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya szervezésében szombat délelőtt mintegy száz megemlékező – a rend kézdi-, sepsiszéki, brassó-hétfalusi, csíki és bardoc-miklósvárszéki állományának közel hetven tagja, kézdivásárhelyi, kézdiszentkereszti és csíki civilek, a Kézdiszéki Székely Tanács és Kászonújfalu önkormányzatának képviselői, valamint az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke – jelenlétében a Katrosában, a megyehatár közelében a rend által 2018. január 18-án egy, a 24. határvadász-zászlóalj által használt bunker helyén állított apostoli kettős keresztnél emlékezett a 2. királyi magyar hadsereg honvédjeinek az urivi áttörést követő hősies helytállására, a Don menti harcokra, a kötelességteljesítés áldozataira és hőseire.
2023-01-23: Sport - Miska Brigitta:

Értékes pontokat szereztek (Jégkorong)

A Háromszéki Ágyúsok megtörték az öt mérkőzés óta tartó nyeretlenségüket, ugyanis szombaton remek hajrával, 3–1-re diadalmaskodtak a vendég Galaci CSM felett. Tegnap nem sikerült megismételni a győzelmet, mivel hosszabbítást követően 3–2-re kikaptak a Duna-parti együttestől. A háromszéki csapatnak csütörtökön 18.30-tól hazai környezetben a címvédő Csíkszeredai Sportklub lesz az ellenfele, majd szombaton és vasárnap a sereghajtó Sportul Studențesc ellen zárják az alapszakaszt.