És amint azt már oly sokszor kénytelenek voltunk keserűen nyugtázni, általában borzalmas, tragikus eseményeknek kell bekövetkezniük ahhoz, hogy egyáltalán valami beinduljon, a felelős intézmények végre érdemben foglalkozzanak egy-egy évtizedek óta létező és egyértelműen nem megfelelően kezelt, így tulajdonképpen megoldatlan problémával. Sajnos, ahhoz is hozzászokhattunk, hogy a hirtelen nekiveselkedésnek is legtöbbször halvány az eredménye, ráadásul az egész igyekezet leginkább egy hangos cirkuszra emlékeztet, semmint hatékony intézkedésekre, lépésekre, a probléma valós kezelésére.

Az említett fővárosi eset is, sajnos, betű szerint követi ezt a forgatókönyvet. A kezdeti döbbenetet leszámítva a felelős intézmények máris nekiláttak az egymásra mutogatásnak, a felelősség hárításának. A keresztül-kasul vádaskodásokkal, bűnbakkereséssel párhuzamosan – ahogy az oly gyakran lenni szokott – máris felszínre tört a szenny, sorra dőlnek a csontvázak a szekrényekből. Szempillantás alatt derült fény arra: a hatóságok nagyon is tisztában voltak azzal, hogy a hely, ahol a tragikus eset megtörtént, gazdátlan, falkákba verődött ebek tanyája, és bármikor előfordulhat, hogy emberre támadnak, és nem is ez volt az első eset, hogy ugyanott megtörtént (az áldozatot korábban is megtámadták már, de akkor szerencséjére segítséget kapott és túlélte). Kisült továbbá, hogy ugyanezen intézmények, hatóságok egymást ügyesen értesítették a helyzetről, ám ezen túl nem sok történt, és a veszélyt nem hárította el senki. Most természetesen mindenki fogadkozik, ígéri, hogy megtesznek mindent, hogy a mulasztást pótolják, sőt, ezután minden más lesz. Nagy kár, hogy az áldozat és hozzátartozói számára ez sovány vigasz. Egyes vezetők menesztése, megbüntetése – noha ilyen esetekben a legkevesebb, ami elvárható – nem hozza vissza szerettüket, nem enyhíti fájdalmukat, nem teszi semmissé azt a tényt, hogy tulajdonképpen mások hanyagsága miatt kellett meghalnia.

Általánosabban nézve, a fővárosi eset egy másik szempontból is elkeserítő, éspedig, hogy távolról sem elszigetelt, netán egyedi. Az elmúlt években ugyanis már városokban is volt példa halálos kimenetelű támadásokra, ráadásul az áldozatok között gyerekek is voltak. Mindez azt mutatja, hogy noha 2013 óta létezik jogszabály a gazdátlan ebek kezelésére, de valamiért a gyakorlat terén a felelősök sok helyen elégtelenül vizsgáznak. Adódik a kérdés: mikor jutunk már végre oda, hogy a főváros (és nem csak) nem arról lesz közismert, hogy esetleg kóbor állatok ronthatnak az emberre, illetve senkinek nem kell meghalnia azért, hogy ezt a kérdést végre megnyugtatóan rendezzék, és az ilyen esetek a ritka kivételek közé tartozzanak? Olyan ördögtől való nem lehet, hiszen tőlünk nem is távol levő országokban már elég rég megtalálták a jó választ, és a kóbor ebek már nem számítanak legyőzhetetlen mumusnak, időről időre feltűnő makacs kísérteteknek.

Borítókép: debraila.ro