„Hilib, Haraly, Gelence, három falu egy megye, és még sincs a papnak kenyere” – hangzik Felső-Háromszéken a Szentföld minden idők legismertebb mondása.
Az egy, hogy mit is akar kifejezni a lassan idejét vesztett rigmus, vagy hogy a megye kifejezés alatt egy szerényebb kiterjedésű egyházmegyét kell-e érteni, nehezebb azonban a felelet arra, hogy honnan ered Hilib vagy éppen Haraly településneve. A választ átruházzuk a bölcsészetet végző nyelvészekre, s mi maradunk a népi magyarázattal, a ragadványnevek és falucsúfolók dolgában ugyanis a környék lakói az illetékesek, akik erre is könnyen kapnak megoldást. Hilibre a csipkebingolyós ragadványnevet ragasztották, mert az ottani asszonyok igazi mesterei a rózsabogyólekvár készítésének. Nem maradt ki a nevezgetésből Haraly sem, ahol egy érdekes helyi mondához-eseményhez kötik a falu ragadványnevét, a vert tejes jelzőt.
Hilib különleges helyzetnek örvendhet, mivel földrajzilag Gelence és Ozsdola közé esik, bajait-falugondjait az ozsdolai önkormányzat igazgatja, de a kis közösség vallási-egyházi szempontból Gelence filiája. „Jobb nekünk két estápoló, ha gond van, mint egy!” – foglalta össze szellemesen a helyzetet egy hilibi matuzsálem. De mert valóban terjedelmes helyet foglal el a három település, sorozatunkban igyekeztünk megosztani a megosztanivalót: Gelencét külön jártuk be, most Hilibben és Haralyban nézünk szét. A két telpülés római katolikus lakóinak lelkiségi gondjait a gelencei plébánia hivatott orvosolni.
Hilibi harangok
Aki a déli csendben érkezik ebbe a szentföldi, igen megapadt lélekszámú faluba, aligha talál beszélgetőtársra. Mi is épp a déli harangszóra érkeztünk. A harangot, amely délebédre figyelmeztette az itt élőket, a neves hilibi Gál família öntette. Ennek volt tagja Hilibi Gaál János (1799–1891) író, jogász, közéleti személyiség, A székely gazdászat viszonyai című könyv szerzője és Fábián Sándor (1848–1912) gyulafehérvári kanonok és tanár, Fogarassy Mihály erdélyi katolikus püspök titkára. 1882–1884 között ő szerkesztette a Közművelődés című római katolikus irodalmi közlönyt. A hilibi Gál-Gaál család nevében jelenleg is él.
Szól a harangtoronyban egy kisebb műemlék harang is, amely csak akkor kondul meg, ha a híveket misére vagy sátoros ünnepre kell szólítani.
Ebéd után a kicsi felső bolt környékén lehet még látni egy-egy férfiembert, de legjobb, ha ismerőssel indul faluvallatóra a riporter. Évekkel ezelőtti utunkon Vitályos Emília nyugalmazott tanítónő, akkori falufelelős vállalkozott erre a feladatra. Minapi látogatásunkkor kiderült, hogy azóta egyfajta váltás történt, demokrácia uralkodik Hilibben – tájékoztatott Vitályos László –, a falu és a filia gondjait itt közösen egyengetik-orvosolják a fiatal házasok és helyi vállalkozók.
Szerussz, szerussz! – emlékszem vissza, hogyan köszönt mindenkinek Emília tanító néni, ugyanis a falu zöme így vagy úgy a tanítványa volt, én pedig jóleső érzéssel tapasztalhattam az iránta megnyilvánuló végtelen tiszteletet. A napokban sajnos azt is közölte: lemondott arról, hogy befejezze megkezdett kismonográfiáját Hilibről, de ha akad vállalkozó annak megírására, kéziratát szívesen átadja.
Katolikus templom
Rózsabogyólekvár
A falu neve első alkalommal 1567-ben jelent meg egy összeírásban, amikor 14 család lakta. Régi katolikus kápolnája elpusztult, tudják azonban, hogy hol volt a helye, mert őrzi azt a Kápolna utca helynév. Régi temploma helyett 1861-ben Keresztelő Szent János tiszteletére újat építtetett a faluközösség. Oltárképe is védőszentjét ábrázolja. A kápolna kőből faragott, késő gótikus ajtókeretét az eredeti deszka ajtókerettel együtt beépítették az új templomba, rajta az 1797 évszám látható. Hilibben Bereczi István gelencei plébános mutatja be a vasárnaponként és sátoros ünnepeken sorra kerülő szentmisét. Sok évvel ezelőtt volt alkalmam tiszta véletlenül részt venni egy hilibi templombúcsún és megtapasztalni a hilibiek vendégszeretetét, szinte erőszakkal hurcoltak be a terített asztalhoz, láttam és éreztem, hogy a búcsú az igazi ünnepe a mi falusi katolikus székely népünknek, a többi csak utána következik. Jólesett számomra az is, hogy a hilibiek köszöntek nekem a faluban, ami kijár minden idegennek régi szokás szerint. Templomuk előtt tiszteletet követelő emlékkereszten számoltam hőseik neveit: öt személy vett részt az 1848-as szabadságharcban, huszonöt hilibi harcolt a hazáért az első világháborúban, nyolc személy a második világégéskor, Gál Viktória, Vajda Mária és Vitályos Dezső szerepel az áldozatok között.
Látnivalók is vannak: a falu határából kőbalták kerültek elő, lám, abban a korban is éltek itt emberek, és nevéhez kapcsolódik a híres hilibi ezüstpénzlelet. Erdejében található a Szarvaskő mutatós sziklaformáció, a település fölött pedig a Lucifenyves millenniumi emlékerdő, az egykori majálisok helyszíne.
Régi hagyomány itt a csipkebogyólekvár-főzés, amelyet még most is művelnek, a hilibiek mesterei a magas C-vitamin-tartalmú rózsabogyólekvár készítésének. Nekem Osvátné Farkas Zenkővel volt alkalmam feleleveníteni ebbéli ismereteimet. Itt is a bogyókat megpucolják, megmossák, megrotyogtatják a tűzön és húsőrlőn ledarálják. Régen őrlés helyett egy cseberben bottal megtörték. A leőrölt masszát fövő vízzel felengedik, átpasszírozzák, szőrszitán átdolgozzák. Az így nyert alapanyagot aztán még főzik, levastagítják, és literébe 40–60 dekányi cukrot tesznek. Isteni, egészséges, s még ajándékként is szívesen elfogadja az ide látogató.
Zenkő asszony, a lekvárfőző
Vagyon az erdő, kincset ér az összefogás
Vitályos László, Emília tanító néni fia fogadott, aki hét éve állt az erdő-közbirtokosság élére, ami azért fontos mindenki számára, mert ha nem csurog, hát cseppen, s a tősgyökeres családok leszármazottai (mintegy 320 személy) vagy tűzifát, vagy annak az értékét megkapják. Hilibnek 674 hektárnyi közbirtokossági erdeje és 193 hektár legelőbirtoka van – tájékoztattak.
Kiderült, hogy az ozsdolai községvezetés hosszú várakozás után aszfaltoztatta a hilibi három kilométeres bekötőutat, kívül-belül megújult a kultúrotthon épülete, javították az iskolát, és adódik lehetőség arra is, hogy kaviccsal feljavítsák a főutca kátyús részeit. Valóságos helyi összefogással Osváth Géza filiagondnok idejében hidegházat építettek a temetőkert mellé, anyagiakkal támogatta a munkálatot a közbirtokosság, a hilibi katolikus filia önerejéből, számos helyi személy lelkesedéssel segített az építkezésnél, kalákával végezték az aprómunkákat. Mindenek koronája volt a hidegház elejébe állított harangláb (az ozsdolai Tódor Béla munkája), amelyre szép hangú harang került a székelyudvarhelyi Lázár Imre öntödéjéből. Bár infrastruktúrának nem lehet nevezni, de jelenleg mintegy nyolcvan család részesül a Nagy-forrás ivóvizéből.
Egyre több az olyan kisebb település megyénkben, s ilyen Hilib is, ahol a helyi fiatal családosok, vállalkozók, mezőgazdasági tevékenységet folytatók, traktorosok, kocsitulajdonosok élére állnak a közösségnek a falugondok rendezésében, összefogással szép és hasznos javakkal gyarapítják a települést. Gondolva az elődökre, nagyapákra, ükapákra, Márkos Imre és Vitályos László felújította elődeik kőből készült családi szabadtéri emlékkeresztjeit. Hilib magyarországi testvértelepülése a Nógrád megyei Becske, ahol az ozsdolai községvezetés és Hilib falu kapcsolataik emlékére kis székely kaput állíttatott.
Vitályos László
Vert tejes Haralyban
Ismerősként járom a haralyi utcát, minden érdekel, hogy mi történik ebben a Gelencéhez tartozó faluban. A vert tejes jelző azonban azonnal magyarázatra szorul. A haralyi kötődésű Nagy Enikő, szerencsénkre, még felmenőitől megőrizte ennek a ragadványnévnek a magyarázatát.
Sok évvel ezelőtt egy gyermek vert tejjel tele dézsácskát cipelt, miközben megkívánta a jó hideg itókát, és mielőtt célba érhetett volna, megitta. Berezelt, mert okát kellett adnia cselekedetének, s hirtelenjében azt állította, hogy a tej olyan jó volt, hogy a kis Jézuska megkívánta s mind megitta. Hogy füllentése hihetőbbnek tűnjön, vert tejjel mind bekente a kis Jézus száját. Hitték-e vagy nem az akkoriak, az talány, de a történet azóta is tovább él a szájhagyományban. A nagyobb baj azonban az, hogy már egyetlen tejelő tehén sincsen a faluban – adta tudtunkra Szőke Barna, aki Haralyt képviseli a gelencei községi tanácsban.
Haraly a Haros-hegy alján fekszik, innen jöhet a neve, találgatják eredetét azok, akik megmosolyogták a vert tejes gyermek történetét. Van még Haralyban, ami gondolkodóba ejtheti az ide érkezőt. A falu felett emelkedik a Vörösvárhegy vagy a Barátok hegye. Ide helyezi a szájhagyomány „a veres barátok templomát”. Ma már csak a helye látható – mondják, egy mélyedés van ott, a neve Kincses-gödör, amelyről azt tartják, hogy nem más az, mint annak az alagútnak a száda, amelynek túlsó vége a falu jelenlegi temploma alatt végződik.
De nemcsak ez érdekes látnivaló Haralyban, mert nem messze innen, Aratás pusztáján beszakadt egy terület, ahol három kisebb tó keletkezett. A három víztükörnek más-más színe van: barna, szürke és kék. No, azt mondja meg valaki, hogy mi ennek az oka?!
Haralyi utca
Eszes emberek
Esetleg Gazda Ferenc is felelhetett volna ezekre a helyi kérdésekre, ugyanis Haralyban nem egy, hanem több „eszes embernek” és mesteri tollforgató jeles személyiségnek ringatták bölcsőjét. A tudós magyar nyelvész, egyetemi tanár és tankönyvíró Gazda Ferenc (1920–1996) a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények munkatársa volt, az 1956 utáni megtorlás börtönviseltje és mártírja. A kolozsvári egyetemen tanári, majd bölcsészdoktori diplomát szerzett. Három évig tanárként dolgozott a Bolyai Tudományegyetem egyetemes történeti katedráján, de 1948-ban elbocsátották azzal az indoklással, hogy nem birtokolja megfelelő szinten a marxista-leninista ideológiát. Ezt követően a kolozsvári Magyar Nyelvtudományi Intézet munkatársaként részt vett a nyelvjáráskutatásban és a nyelvatlasz munkálataiban. 1957-ben a Dobai-perben hazaárulás, valamint az ország biztonsága ellen elkövetett bűntény feljelentésének elmulasztása miatt tíz év szigorított börtönbüntetésre és vagyonának teljes elkobzására ítélték. Nyolc évet töltött a szamosújvári börtönben. Elrabolt esztendők címmel jelent meg memoárkötete Kolozsváron 2006-ban. A haralyi temetőben vágyott megpihenni, szülei mellett. A kovásznai Gazda István tanár és közéleti személyiség ápolja emlékét, aki elmondta, hogy hagyatéka jobbára feldolgozatlan. Rendszeresen hazajárt a faluba, s még olyan elképzelés is született, hogy nevét vegye fel a haralyi elemi iskola, amiből nem lett semmi, pedig-pedig „egy Gazda Ferenc-emléktábla megtette volna...” – fogalmazódott meg a helyiek közös véleménye.
A két Szurkos
Nekem most és itt emlékeznem kell a Haralyban született dr. Szurkos István Svédországban élő nyugalmazott orvosra, Szurkos Pistára, ha nem máshonnan, a Mikó-kollégium internátusából, hisz egy évvel alattam volt annak lakója. Amikor Svédországból haza-hazatért, már ritkábban láthattam, 2018-ban megjelent kötetéből (Amit nehéz kimondani, Budapest–Stockholm) most már többet tudnék mesélni.
Szurkos nosztalgiával emlékszik könyvében szentgyörgyi látogatásaira. „Darkó Zsiga bácsinak törzsasztala volt a Sugás-kertben, ahová a Megyei Tükör szerkesztőségéből mindig oda mentek az újságírók iddogálni, beszélgetni: Farkas Árpi, Czegő Zoli, Magyari Laji, mindenki odagyűlt, Visky Árpi is, Szilágyi Domokos is, amikor Sepsiszentgyörgyre jött, Csiki Laci is ott volt. Ő mondta mindig, hogy költő az, aki meg tud élni a verseiből” – vall könyvében Szurkos. Hatszáz oldalas, időutazásra hívogató kötetében leírja élete tragédiáit, az állandó megfigyelés alatti, aggódó évtizedeit. Ez a könyv „fontos azok számára, akik a huszadik század gépies, embert pusztító mechanizmusait akarják megérteni, fontos azok számára is, akik azt vizsgálják, hogy ez a század a maga mechanikus eszközeivel hogyan lépett bele egy-egy ember életébe, de talán a legfontosabb azok számára, akik arra kíváncsiak, hogy egy ember miképpen fordulhatott szembe ezekkel az erőkkel” – írja Füzi László Szurkos doktor könyvének recenziójában.
Itt lenne helye szólni Szurkos Andrásról is, Szurkos doktor testvéröccséről, aki lapunk munkatársa volt veretes székely észjárással és fordulatokkal megírt morfondírjaival. Közölt kedves városának lapjában, a Székely Hírmondóban is. Tavalyelőtt ismét hazalátogatott Budapestről Kézdivásárhelyre, ahol Iochom István, lapunk munkatársa bemutatta Szurkos Meggyámbászott, büszke székely című új kötetét.
Szőke Barnától tudjuk, hogy a haralyi ősi családi bennvaló Szurkos István Enikő lányának tulajdonába került azzal a céllal, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat a família ősi fészkével.
Megújult Haraly művelődési otthona, a gelencei községvezetés korszerűsítette az épületbelsőt, edénykészletekkel gazdagodott a leltára, tavaly decemberben családi összejövetelre is igényelték – mondta el Szőke Barna, azt is megjegyezve, hogy a faluközösség régi óhaja a Haraly és Zabola közötti makadámút korszerűsítése.
Hősi emlékmű Haralyban
Ünnepelt Haraly
Haraly műemlék római katolikus temploma külső szoborfülkéjében védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak a kis méretű szobra látható, őt ábrázolja a templom egyik üvegablakszeme (Cseh Ferenc ajándéka), s ő jelenik meg a késő barokk oltárképén is. Nepomuki János a cseh királynénak volt gyóntatópapja, aki nem volt hajlandó megszegni a gyónási titkot, a féltékeny király fenyegetőzése ellenére sem árulta el, hogy mit vallott be a hűtlenséggel gyanúsított királyné. A történészek tényként fogadják el, hogy a király 1393-ban elfogatta Jánost, kegyetlenül megkínoztatta és végül a Prágán áthaladó Moldva folyóba dobatta. Holttestét a Szent Vitus-székesegyházban helyezték örök nyugalomra.
Egyedi jelenség, hogy Haralyban a harangtorony nem a templom mellett, hanem fenn, a falu közepén áll: „hogy jobban hallja a nép a harangok hívó szavát”. Értéke egy harangkülönlegesség, brassói harangműves által készített nagyharangja. Felirata: O Rex Gloriae Christe Veni cum Pace P. N. 1617. Sikerült megfejtenünk a P. N. iniciálék titkát: Paulus Neidel harangöntőről van szó, akinek munkái a XVII. században „benépesítették” Délkelet-Erdély tornyait. Ez a harang időközben megrepedt, de hangját visszakapta, és 406 éve hívja imára a híveket.
Tavaly év végén ünnepelt Haraly. Felavatták és megszentelték a világháborús emlékművet, amely Vetró András kézdivásárhelyi szobrász terve alapján készült. A díszes keresztet és a két kopját a kézdimartonosi Farkas Róbert faragta. A márványtáblákon az 1848/49-es hősök, valamint az első és a második világháború áldozatainak neve olvasható.
