Megsemmisítik a Beke Istvántól elkobozott petárdákat

2023. január 25., szerda, Közélet

Január 19-én a bukaresti táblabíróságon jóváhagyták a táblabíróság mellett működő büntetés-végrehajtó iroda kérését, melyben a Beke–Szőcs-perben a 2017/67-es ítéletvégrehajtás ellen emeltek kifogást. A bírói testület megállapította, hogy a Beke Istvántól 2015. november 30-án elkobozott pirotechnikai eszközöket – főleg petárdákat és tűzijátékokat – azzal a céllal foglalták le és helyezték megőrzésre a jigăliai 02571-es számú katonai egységnél, hogy azokat megsemmisítsék. A bíróság határozata nyomán a Bekétől elkobozott javakat – javarészt akkori vállalkozása árukészletét – meg fogják semmisíteni.

  • A cégiroda házkutatás után. A szerző archív felvétele
    A cégiroda házkutatás után. A szerző archív felvétele

Érdekes módon, a bukaresti táblabíróság honlapján Beke István még mindig vádlottként, illetve a jogorvoslattal élő peres fél ellenfeleként szerepel, holott 2021. július 19. óta szabadlábon van. Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a „székelyföldi terrorvád” néven ismert kirakatper kapcsán a Beke családnál és cégüknél tartott házkutatás során a petárdákon kívül magyar zászlót, különböző ruházati cikkeket, airsoftos fegyverekhez használt éjjellátó-készüléket és más kellékeket, születésnapi tortához használt tűzijátékot, Szőcs Zoltántól pedig főleg Wass Albert-könyveket és székely zászlót koboztak el. A lefoglalt tárgyakat a terrorper vádlottjainak nem szolgáltatták vissza, hiszen a hatóságok meglátása szerint ezek veszélyt jelentenek a román állam biztonságára.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte 5–5 év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést keltett az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, annyit, amennyit már korábban vizsgálati fogságban eltöltöttek.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. A román hatalom általuk akart példát statuálni: így járnak mindazok, akik Székelyföld autonómiájáért harcolnak, ugyanakkor Románia területén törvényen kívül helyezte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint jobban vagy rosszabbul fog élni az új évben a tavalyihoz képest?







eredmények
szavazatok száma 467
szavazógép
2023-01-25: Közélet - Nagy D. István:

Várják a tanulni vágyókat (Elsősegélynyújtási oktatóközpont)

Múlt pénteken megnyitotta kapuit a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület által létrehozott, a legkorszerűbb taneszközökkel felszerelt elsősegélynyújtási oktatóterem a Puskás Tivadar Szakközépiskola Munkás utcai épületében. Az avatón egyebek mellett elhangzott, hogy nyolcévi kitartó tevékenység eredménye a létesítmény, mely vitán felül hiánypótló, hiszen Háromszéken, akárcsak országos szinten, aggasztóan alacsony azok száma, akik ismerik az elsősegélynyújtás alapfogásait, pedig ez a tudás igen gyakran életet menthet.
2023-01-25: Közélet - Bartos Loránd:

Kisebb munkálatokkal folytatják (Kézdivásárhely)

Kisebb munkálatokkal ugyan, mint tavaly, de idén is folytatják a javítást, korszerűsítést Kézdivásárhely vízhálózatán. Többek között idén kerül majd sor a Kert utcára is.