Ez egy film címe. Ismerősöm ajánlotta, és bár nem új, 2001-ben készült, én még nem láttam eddig. A holokausztfilmek kategóriájába sorolható, amelyből azért volt szerencsém jó párhoz. Láttam már jobbat a témában, mégis, miután megnéztem, egész nap a fejemben járt.
Ha nem is a legzseniálisabbak közül való (szerény vélemény), mégis jó alkotás. Remek színészek nagyszerű alakításai feledtetik az esetleges hibákat. Hogy miért járt egész nap a fejemben, miért nem hagy nyugodni, talán erősebben az eddig látottaknál? A helyzet miatt, amelyről szól, és amiatt, ahogyan azt elénk tárják.
Bár feltételezhetően némi fikciót is bevetettek, mint – gondolom – más, valós eseményeket feldolgozó filmekkel is előfordul, több, mint felkavaró. A forgatókönyv egyébként az akkor írt jegyzőkönyv egy megmaradt másolata alapján készült. 1942-ben járunk, január 20-án, a wannsee-i konferenciának vagyunk tanúi. (A Harmadik Birodalom vezetői egy szigorúan titkos csúcstalálkozót hívtak össze Berlin mellett, Wannsee-ben, hogy kidolgozzák Hitler „végső megoldásának” részletes terveit, vagyis Európa teljes zsidó lakosságának kiirtását – írja a Wikipédia.) Az általam eddig látott holokausztfilmek többnyire a lágerek borzalmairól szólnak. Most ezeknek a végső borzalmaknak az előzményeivel találkozunk. A nagyon sok irányból megközelített, minden hibalehetőséget kizáró pontos, ördögi terv kidolgozásának vagyunk tanúi.
Talán az sem véletlen, hogy épp most olvasom egy holokauszttúlélő, Edith Eva Eger A döntés című könyvét. Mert őszintén mondom, nem volt ebben semmi tudatos terv, hogy a holokauszt nemzetközi emléknapja körül találkozzam ezekkel a történetekkel. A könyvet karácsonyra kaptam, és most került sor rá, a filmet is előbb ajánlották, de valamiért csak ma néztem meg.
Egy népirtás áldozata és annak kitervelői: egyazon történet két végpontjával volt, van hirtelen dolgom. Nem tudom most hirtelen eldönteni, hogy melyik a megrázóbb. Talán mégis a film. Mert Edith Eva Eger sorai valahogy mégis, a képzeletet felülmúló szörnyűségek megélése után is az életakarásról, megbocsátásról, megértésről, szeretetről szólnak. Reményt, kapaszkodókat nyújt egy kivételesen nagyszerű asszony, akit nem tudott megfosztani az életszeretettől mindaz, ami vele, a családjával történt annak az 1942. január 20-án megszületett ördögi tervnek a következményeként. A könyv feltölt, erőt ad. A film nézése közben nemegyszer hányinger kerülgetett. És nem azért, mert nem jó alkotás – megrázó film, kivételes alakításokkal. Ajánlom annak, aki nem látta, csak lehet, nem lesz túl jó napja tőle. Hacsak nem veszi utána kezébe Edith Eva Egert.
Mert akkor valahogy mégis helyükre kerülnek a dolgok…
