– Ön szerint mennyire ismert Székelyföldön, hogy az ön által vezetett cég, a kézdivásárhelyi Nexxon Kft. a romániai gumiforgalmazás egyik szegmensének piacvezetője? Egyáltalán: fontosnak tartja, hogy a magyar közösség tisztában legyen egy ilyen cég identitásával?
– Igen, fontosnak tartom. Azt hiszem, Háromszéken ismert cégnek számítunk, hiszen Kézdivásárhelyen van a vállalat székhelye, bár mielőtt 2016-ban megnyitottuk volna a sepsiszentgyörgyi telepünket, sokan nem tudták, kik-mik vagyunk. Sokszor érzékelem, hogy nem vagyunk túl ismertek, de különösebb hangsúlyt nem is fektettünk a magunk népszerűsítésére, mivel tevékenységünk 90 százaléka viszonteladók révén zajlik. Igyekszünk erősíteni a viszonteladók bizalmát, hogy ne kelljen attól tartaniuk, a Nexxon megpróbálja megkerülni őket és esetenként közvetlenül értékesíteni a termékeit.

– Ennek az elvnek az alkalmazását olyan esetre is érvényesnek tartaná, ha netán egy traktorgyár „kínálná meg” önöket egy gépsorozat gumival való hosszú távú, exkluzív ellátási ajánlatával?
– Pontosan ilyennel nem, de egy-egy flotta ellátásával kapcsolatosan már találkoztunk hasonló megkereséssel. De minden esetben törekszünk arra, hogy a partnereken keresztül folytassuk a szolgáltatást, még akkor is, ha adott esetben jövedelmezőbb lenne a közvetlen eladás. Számunkra az is fontos visszajelzés, ha az ügyfél nem akar a viszonteladóval dolgozni, illetve, hogy miért nem akar. Igazán ugyanis csak a hosszú távú partneri kapcsolatok működőképesek.

– Saját „találmány” ez, vagy már működő modell alkalmazása?
– Leginkább a saját cégünk múltjából fakad ez a gyakorlat. A kézdivásárhelyi Piac utcában egy 16 négyzetméteres helyiségben nyitottuk az első üzletünket, egy Dacia-alkatrészboltot, ma is működik. Mi tagadás, nem túl megtervezett módon. Amúgy a katonaság alatt döntöttem el, hogy vállalkozásba kezdek, mi­után elolvastam Dale Carnegie Sikerkalauzának mindhárom kötetét. Akkor határoztam el, hogy nem fogok alkalmazottként dolgozni. Az érettségi után elvégeztem egy elektronikai posztlíceumot, de nehogy eszébe jusson valakinek hozzám hozni az elromlott tévéjét. A leszerelés után vetette fel a leendő kollégám, hogy nyissunk közösen egy Dacia-üzletet, már tájékozódott is a beszerzési lehetőségek felől a mio­veni-i gyárban, van fantázia a dologban. A szüleimtől kaptam kölcsön 10 millió lejt – csak az összehasonlítás kedvéért: akkoriban 16 millió volt egy új Dacia –, 1996. november 26-án nyitottuk meg az üzletet.

– Hogyan kötöttek ki végül a gumipiacon?
– Nem lévén tapasztalatunk, az első év nagyon keménynek bizonyult. Épp a gumiabronccsal jártuk meg leginkább, holott akkor még messze nem az volt a fő tevékenységi ágazatunk. A florești-i Victoria gyárból elhoztunk egy rakomány Dacia-gumit, 88 ezer lej volt darabja, eladtuk 103 ezerért, ám amikor 1997 januárjában újabb szállítmányért mentünk, már 106 ezer lejt kértek egy abroncsért. Ilyen „nyereséggel” indítottunk. A gumipiac közelébe igazából azonban úgy kerültünk, hogy 2001-ben Dacia-alkatrészeket kezdtünk importálni Lengyelországból. Egyszerűen azért onnan, mert minden olcsóbb volt, mint az egy-két cég által monopolizált hazai piacon. A lengyel viszonteladó ajánlatába tömlők, itthon ismertebb nevükön gumibelsők is kerültek. A Dacia-alkatrészek iránti kereslet lassan kezdett visszaszorulni, ám a tömlők egyre jobban mentek. Akkoriban Marosludason volt az egyetlen hazai gumitömlőgyár, a vállalat vezetői nagyon fel is háborodtak a mi 20–30 százalékkal alacsonyabb árainkon. Különböző csatornákon ránk küldtek vámosokat, pénzügyi ellenőrzést, azt gondolva, talán remélve is, hogy valamiféle pénzmosást lepleznek majd le a háttérben. Aztán három éven belül bezárták a gyárat, miután képtelenek voltak felzárkózni a piaci trendekhez. Mi közben egyre több mindent megtanultunk és belaktunk a fűtéstechnikától a barkácsolás műfajáig, folyamatosan megvolt bennünk a szándék, hogy valamilyen szegmensben országos lefedésű képviseletté váljunk, végre lépjünk egy nagyot. A gumiabroncs piacán kínálkozott erre leginkább lehetőség.

– Milyen módon láttak neki?
– Folyamatosan zajlott a keresgélés, sok európai kiállítást is megnéztem, hogy lássam, milyen irányba érdemes mozdulni. A tömlők révén megismertük a gumipiacot, illetve a viszonteladói hálózatot, 2005-től pedig egyre inkább tudatosult bennünk, hogy a mezőgazdasági-ipari gumiszegmensben egyetlen, konkurencia nélküli gyár, a bukaresti Danubiana szolgálja ki a romániai igényeket, lehet ott keresnivalónk. Akkor még nem voltunk EU-s ország, az unión kívüli országok termékeire többnyire 30 százalékos védővámot alkalmaztak, Törökországra viszont nem, így ott kezdtünk kutatni gyártó után, és találtuk meg az interneten a Petlas márkát.

– A török áruk közmondásos minősége nem keltett gyanút?
– De bizony, ezért elsőre, 2005 őszén csak három kamionnyi gumiabroncsot vásároltunk. Kezdetben a Danubiana, illetve a lengyel Kormoran gumijaihoz szokott piac is tartózkodó volt, ennek ellenére aránylag gyorsan sikerült értékesíteni a körülbelül 60 ezer euró értékű szállítmányt. Akkor eldöntöttük, hogy ebben a piaci ágazatban akarunk országos elsők lenni, és készülve Románia 2007-es uniós tagságára, három konténernyi BKT abroncsot rendeltünk Indiából. A szállítmány 2006 decemberében indult útnak, 2007 januárjának végén pedig már az udvarunkon volt az áru. Szűk négy év alatt sikerült megvalósítanunk a célkitűzésünket, piacvezetők lettünk a mezőgazdasági-ipari gumiszegmensben, és azóta is őrizzük ezt a helyet.

– Ma már lassan a traktorokon is alapfelszereltségnek számít a légkondi vagy a digitális kommunikáció, de milyen ívet ír le a gumiabroncsok fejlesztése?
– Az elmúlt tizenöt év során hatalmas változás ment végbe. A gépek világszerte egyre nagyobbak lettek, a talajvédelem szempontjai is azt diktálták, hogy minél nagyobb felületen feküdjön az a gép, minél inkább oszoljon meg a talajt megnyomó súly. Megváltozott a mezőgazdaságban használt gumiabroncsok szerkezete is, míg a korábbiak vászonalapúak voltak, az újabbakban már a személygépkocsik esetében régóta használt dróthálós radiálszerkezet is szerephez jutott. Mindez biztonságosabbá teszi az úttartást, ami egyáltalán nem luxus, hiszen ma már nem ritka a hatvan kilométeres sebességre képes traktor. Mindezen szempontok a termékskála szélesedését is előidézték, nekünk meg folyamatosan készen kell állnunk ezeknek az igényeknek a kielégítésére.

– Milyen mértékben kavart bele az üzletmenetbe a koronavírus-járvány kitörése?
– 2020-nak azzal vágtunk neki, hogy 170 millió lejes forgalmat valósítunk meg, ahhoz képest hétszázalékos visszaesést kellett elkönyvelnünk 2019-hez viszonyítva. A jelenséget elsősorban a személygépkocsi-abroncsok területén tapasztalt „visszafogottság” magyarázta, de a mezőgazdasági gumik területén is volt minimális csökkenés. A gumiabroncs egyébként is olyan dolog, amelyben ha egyszer lehet, szívesen megspóroljuk a befektetést. A kopási állapot megítélését elsősorban az határozza meg, hogy az illető mikor akar, illetve mikor tud pénzt fordítani új gumi vásárlására. Mi azt is mindig megérezzük, ha nem érkeznek időben a különböző finanszírozások, ha lassulnak az építkezések, mert kisebb a gumihasználat is. A mezőgazdaságban az időjárás is befolyásoló tényező, de az is, ha késnek a pályázati pénzek. Tavaly árbevétel tekintetében 210 millió lejes csúcsot értünk el, de nálunk nem kimondottan a folyamatos növekedésen van a fókusz, fontosabb bizonyos belső, piaci részesedésről vagy ügyfél-elégedettségről árulkodó számok teljesítése.

– Hogyan sikerült tudatosítani a gyermekeiben, hogy egy anyagilag is kiemelkedő helyzetet biztosító cégvezetői státust betöltő apa mellett esetenként a család tagjai is különös felelősséget viselhetnek?
– Mindig különös figyelmet fordítottam arra, hogy ebből a helyzetből lehetőleg semmiféle előnyük vagy hátrányuk ne származzon. Hogy az apjuk tulajdonosi, ügyvezetői státusa semmiféle jellemtorzulást ne okozzon, mindez ne torkolljon olyan viselkedési formákba, amelyek következtében környezetük kiszorítsa őket, hogy ne bántsák őket. Arra törekedtem, hogy a gyermekeim a többiekhez hasonló módon éljenek, ne érezzék, hogy esetleg nekünk több van, mint másoknak. Sőt, a házasságkötésünk után azt mondtam a nejemnek, hogy tízéves korukig, jellemük bizonyos szintű megszilárdulásáig gyerekeink lakótelepi gyerekek lesznek, annak minden előnyével és hátrányával, pedig már kezdetben is megengedhettünk volna magunknak egy kertes családi házat. Mások példáján megtapasztaltam ugyanis, hogy az ilyenfajta elszigeteltség a gyerekek esetében akár beilleszkedési problémákhoz is vezethet.

Barta Vilmos
Kézdivásárhelyen született 1974-ben. Középiskolás tanulmányait a helyi Gábor Áron Líceumban végezte (1989–1993), majd az elektronika–számítástechnika technikumban folytatta. 1993–94-ben a kézdivásárhelyi kábeltelevíziós hálózatot működtető Polyp Kft.-nél dolgozott szerelőként, a katonai szolgálat után, 1996-tól magánvállalkozó. A gumiabroncs-forgalmazás egyik legjelentősebb hazai szereplőjének számító, a mezőgazdasági-ipari gumiszegmensben országos piacvezető Nexxon Kft. többségi tulajdonosa, ügyvezető igazgatója. Házas, három gyermek édesapja.