Továbbra is kánikulára lehet számítani az egész ország területén. Mára öt déli megyében (Teleorman, Olt, Dolj, Giurgiu, Ilfov) és a fővárosban először vezették be a piros jelzést. Az egy éve érvényben lévő jelzésrendszer szerint ez a legmagasabb fokozat, és akkor alkalmazzák, ha a hőmérséklet meghaladja a 40 Celsius-fokot.
Tegnap Giurgiuban volt a legmelegebb, a 42,8 Celsius-fokos hőmérséklet azonban hét tized fokkal alacsonyabb, mint az eddigi, szintén Giurgiuban mért júliusi csúcs. Az abszolút hőmérsékleti csúcsot, 44,5 Celsis-fokot egyébként egy brăilai faluban mérték 1951-ben. * Az elmúlt héten 18 személy halt meg a nagy hőség miatt, az utóbbi három haláleset július 22-én, vasárnap történt Iaşi, Krassó-Szörény és Ilfov megyében ― jelentette be tegnap Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter.
Vita a választási törvényről Emil Boc demokrata pártelnök tegnap arra szólította fel a Nemzeti Liberális Pártot és a Szociáldemokrata Pártot, nyilvánosan foglaljanak állást az egyéni választókerületes szavazásra vonatkozó törvény ügyében. Mint mondta, ha a parlamenti ülésszak kezdetéig a választási törvény kidolgozásáért felelős bizottságnak nem sikerül megalkotnia a törvényt, a DP felkéri majd az államfőt, azonnal rendezzen népszavazást, hogy az egyéni választókerületes szavazást ,,erővel" vezessék be. * Dan Motreanu képviselő, a Nemzeti Liberális Párt főtitkára, a választási törvény kidolgozásáért felelős bizottság tagja elmondta: jóllehet, nyilvánosan a DP sürgeti az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetését, valójában nem akarja azt. Motreanu értelemzése szerint a legutóbbi, nyilvánosság előtti beszédek alapján nézetkülönbség alakult ki Traian Băsescu államfő és a demokraták között az egyéni választókerületes szavazási rendszer ügyében. Ugyanakkor azzal vádolta a demokratákat, hogy újabb tervezet benyújtása által voltaképpen akadályozni akarják az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetését.
Koncentráljanak a reformokra Vasile Blaga, a Demokrata Párt főtitkára arra kérte a kormányt, a lehető leggyorsabban összpontosítson a decentralizációra vonatkozó törvénytervezetekre, amelyek azután akadtak el, hogy a demokratákat eltávolították a kormányból. A volt belügyminiszter szerint a decentralizáció folyamata a pénzügyminisztériumnál akadt el teljesen. ,,A pénzügyminisztérium soha nem támogatja majd a decentralizációt, hiszen több száz igazgatónak fizetés nélkül kellene bejárnia oda dolgozni, miután számos igazgatótanácsban is benne vannak" ― mondta Blaga. Példaként a helyi rendőrségre vonatkozó törvényt említette, amelyet kísérleti jelleggel hat megyében alkalmaznak, és amely a pénzügyminisztériumén kívül minden jóváhagyással rendelkezik. A miniszter is felfüggesztést tervez Felfüggesztheti a környezetvédelmi minisztérium a verespataki aranybányaterv engedélyezési folyamatát, ha igaznak bizonyul az egyik civil szervezet által bejelentett hír, miszerint egy bíróság felfüggesztette a kivitelező cég településrendezési engedélyét ― közölte Korodi Attila környezetvédelmi miniszter tegnap. A tárcavezető kifejtette, a minisztérium jogászai megvizsgálták a kialakult helyzetet, de nem tudtak végérvényes álláspontot megfogalmazni. Egyelőre ugyanis csak a sajtóból értesültek arról, hogy a kolozsvári bíróság megsemmisítette az aranybánya megnyitását tervező Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) településrendezési engedélyét. Porcsalmit leváltották Călin Popescu Tăriceanu kormányfő elrendelte, hogy Porcsalmi Bálintot, a távközlési tárca államtitkárát váltsák le tisztségéből, és helyét Somodi Zoltán, Nagy Zsolt volt távközlési miniszter személyes tanácsadója vegye át. A tisztségcserét a kormányfő rendeletével hagyták jóvá, amely a Hivatalos Közlönyben való megjelenés után lép érvénybe. Mint ismeretes, Nagy Zsolt ellen árulás vádjával folyik bűnvádi vizsgálat, ezért felfüggesztették miniszteri tisztségéből, a távközlési tárca vezetését ideiglenesen Borbély László fejlesztési miniszter vette át.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.