A Székely Nemzeti Múzeum Géniuszok a hősök mögött című tárlatának célja, hogy megjelenítse az 1848–49-es szabadságharc háromszéki eseményeit, önvédelmi harcát és az ellenálláshoz szükséges hadiipar megszervezését, ugyanakkor a forradalom hátországának történéseit, a hősök mögötti géniuszokat, az önfeláldozó módon megnyilvánuló közösséget, a női szerepeket is ki szeretnék domborítani – közölte tegnap az intézmény. A megnyitóra novemberben kerül sor.
A múzeum Kós Károly által tervezett ikonikus épületegyüttesének újbóli megnyitását novemberre tervezi az intézmény, új szemléleti és módszertani alapokra helyezett kiállításokkal várják majd a látogatókat. A közlemény említi, hogy a Székely Nemzeti Múzeum 2021-ben sikeresen pályázott a Magyar Géniusz Programban, és az elnyert összeget első időszakos kiállításának létrehozására, a Géniuszok a hősök mögött című tárlatra fordítja, mely megújult szemlélettel és teljesen újragondolt kiállításrendezési koncepcióval nyit majd a nagyközönség felé. Az újszerű témakezelés és megjelenítés az erdélyi magyar muzeológiában újdonságként tálalt egyedi megközelítéssel társul: a háromszéki önvédelmi harc megszervezését kiemelten közösségi szempontból vizsgálja és mutatja be. Kiemelt hangsúlyt kap majd a kiállítás múzeumpedagógiai hasznosítása is, hiszen a múzeum évek óta arra törekszik, hogy minden korosztályt részvételre, interaktivitásra ösztönözzön a hazaszeretetre nevelés, a nemzeti identitás megerősítése, a nemzeti összefogás történelmi szerepének és a példaképek fontosságának felismertetése mellett. Az intézmény ígéri, a megnyíló korszerű kiállítás a törzsközönség és új látogatói számára is valódi közösségi eseményt nyújt. (szekeres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.