KormányfőcsereTartják magukat a megállapodáshoz

2023. március 15., szerda, Belföld

Sor kerül a kormányfőcserére, ahogyan azt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megállapodása előírja – jelentette ki hétfő este Kelemen Hunor.

  • Fotó: Facebook / Kelemen Hunor
    Fotó: Facebook / Kelemen Hunor

Az RMDSZ elnöke a B1 TV-nek nyilatkozva elmondta, nincs semmi oka annak, hogy elmaradjon a miniszterelnök-csere, erre a parlamenti ülésszak végéig, vélhetően júniusban sor kerül. Hozzátette, sem a PSD, sem a PNL nem engedheti meg magának, hogy megszegje a megállapodásuknak ezt az előírását. Meglátása szerint azért beszélnek sokat a témáról, azért sok a találgatás ezzel kapcsolatban, mert nem volt még ilyenre példa Romániában.

Kelemen Hunor elmondta, az eljárás egyszerű, néhány nap alatt lefolytatható: a miniszterelnöknek le kell mondania, kineveznek a helyére egy ügyvivő kormányfőt, majd az alkotmány által előírt politikai konzultációkat követően az államfő nevesíti az új miniszterelnök-jelöltet, aki aztán a parlament elé áll a kormánynévsorral és a kormányprogrammal.

A szövetségi elnök beszélt arról is, hogy tárgyalt a PSD és a PNL elnökével is, és „a pletykákkal ellentétben” egyiküknek sem áll szándékában „elvenni” az RMDSZ-től a Cseke Attila vezette fejlesztési tárcát.

A nem járulékalapú, úgynevezett külön nyugdíjakról szóló törvénytervezetről azt mondta, meglátása szerint március végére elkészül annak végleges formája, amely „korrekt lesz, kiegyensúlyozott és alkotmányos”.

A szolidaritási adóról szólva Kelemen Hunor rámutatott, ennek korlátozott időre történő bevezetését támogatná, ezt megelőzően azonban egyeztetni kell az érintett ágazatok képviselőivel, az intézkedés nem lehet „önkényes politikai döntés” eredménye.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-03-15: Belföld - Demeter Virág Katalin:

Magyarellenes döntésekről a képviselőházban

Szász erődtemplomokról szóló könyvvel ajándékozta meg Klaus Iohannis államfőt Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő. Tegnapi, a képviselőházban elhangzott politikai nyilatkozatában a háromszéki honatya az utóbbi időben tapasztalt magyarellenes döntésekre reagált.
2023-03-15: Világfigyelő - :

Hazájuk iránt hűséges szeretetet éreznek (Kossuth- és Széchenyi-díjasok)

„A ragaszkodás a szabad, független Magyarországhoz, a magyar nemzethez köt össze bennünket, magyarokat generációról generációra, több mint ezer esztendeje” – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán tegnap az Országházban.