Már óvodás korában feltűnt társainak és oktatóinak egyaránt, hogy a pufi, puhány gyereknek nincsenek igazán barátai, sokszor a társai agresszivitásának tárgya, de ez csak ideig-óráig tart, mert pár hét, hónap után már nem bántják — sőt, olykor akarata is érvényesül, igaz, barátai továbbra sincsenek. Iskolás lett, amikor kiderült, úgy érte el ezt a pozícióját, hogy zsarolta, jutalmazta óvodástársait.
Iskoláskorában magasabb szinten próbálta folytatni ezt a gyümölcsöző gyakorlatot. Autoriter, keményebb kezű anyja és bohém, később családját elhagyó apja válási csatája csak megerősítette azt az elképzelését a világról, hogy csak úgy lehet előre jutni, ha irgalmatlanul kihasználunk mindenkit, kifigyeljük gyengéiket, ezzel megzsaroljuk őket, akit meg nem lehet, azt jutalmazzuk aprósággal. Később, ha kell, faképnél hagyunk bárkit, ígéret nem számít, becsület nincs, csak a végcél számít, mely szentesíti az eszközt.
Az egyetemi évek arra szolgáltak, hogy e metodika eszközeit még finomabbra csiszolja. A csapás irányának kiválasztása volt csak hátra, annak kiszagolása, hogy a politikai élet mely irányterületére érdemes kilépni. Bár elsőre az épp régóta regnáló hatalom ifibázisa tűnt az izgatóbbnak, nem sikerült oda betörnie. Először megtorpant, majd hamarosan kiszagolta, hogy a másik oldal zsenge, amatőr, gyerekcipellőben járó ificsapata sokkal könnyebb feladat lehet politikai ambíciói számára. Egy-két teljesen skrupulusmentes (gátlástalan) húzás, és először helyi, majd villámgyorsan megyei és országos vezetői berkekben lubickolt a langyosban. Dolgozni sohasem szeretett, és észjárása is csak és kizárólag saját karrierje építésére szolgált, mégis mindig előbbre tudott lépni a szamárlétrán, mert póktürelmével folyamatosan szövögette kapcsolati hálóját. Kileste áldozatait a búvóhely sötétjéből, és kit ,,kicsinált", kit begubózott, beszőtt nyálas hálójával, kinek látszólag megkegyelmezett, hogy majd a kegyelem árát rajta irgalmatlanul bevasalta, mikor eljött a számonkérés ideje.
Adott, kedvezőnek látszott időben döntött. Alapfoglalkozását feladta, és teljesen a politikának szentelte életét. Talán ekkor romlott el végképp minden. Ekkor szakadt el, talán végleg, az az utolsó szál, amely az emberi méltósághoz és erkölcsiséghez kötötte. Istent nem ismert soha, így őt elhagyni nem volt gond.
Civil élet is szükségeltetik, ha az ember bizonyos magasságokban jár. Ennek ,,kivitelezése" is terv szerint történt, hisz meg kellett felelnie az általa körülírt követelményeknek, az élet ezen intim szférája résztvevőjének, résztvevőinek is. Megtervezve, kivitelezve pompázatosan és politikai célok elérésére ez is felhasználva, kipipálva, pont.
Egy adott időpontban úgy tűnt, hogy működni fog minden, hogy járható ez az út egy egész élet során. Ám valahol egyszer csak észrevétlenül, egy hajszálrepedésen, mesterségesen kialakított érzelem és könyörület nélküli, szépen megtervezett életében valami elromlott. Az ificsapatból kiöregedett, a felnőttek nem igazán fogadták be, mert mai pozíciójának eléréséhez, ha kellett, irgalmatlanul félretolta őket annak idején. A környezetében élők, ülők a Nagy Tanácsban szépen kiismerték. Rákérdezésre bizony könyörtelenül elmondják: kisstílű, önérdekű, önző, ateista, karrirerista.
Szűkebb érdekszférájában is bajok kezdtek lenni. Az idő nem neki dolgozott. Kiderültek régi svindlik, hamis irományok, sarokba szorították. Az erkölcsiség utolsó fátyla is szépen lehullt, hiába óvták e lépések megtételétől, már nem hallgatott senkire. Egyre jobban bevadult, személyi fenyegetés (állás, vagyon, feljelentések), gennyes suttogó propaganda, szennylap-szerkesztés került palettájára. Ezzel próbálta elérni célját. Látva ezt, maradék csapata is lassan szétszóródott. Pár koncéhes botor lézeng már csak körülötte, és pár láncait már rázó zsarolt.
Mi lesz ezek után? Hogyan végződik e tanmese? Hisz meséről van szó. Bármi lehet. Lehet sarokba szorult emlős vak harca, sok ártatlan áldozattal. Lehet váratlan megvilágosodás és emberi kézfogás, hisz Isten irgalma végtelen és jósága páratlan.
Az előbbi életformára mondhatnánk, hogy ügyes. Hisz kemény munkával, ,,okos" eszközbefektetéssel elérhetőnek látszik a cél, a jólét, a hatalom. Talán ügyes. De az ügyes néha bajos. És a baj nem hiányzik senkinek. Főleg, ha magunk generáljuk, hozzuk létre.
Akinek nem idegen, aki hisz ebben, annak mondom: imádkozzunk érte. Hisz társunk valahol ő is. Kis család csírája meg végképp ártalmatlan és ártatlan, mint a ma született vagy születendő bárány.
