A Prospera program részeként Sepsiszentgyörgy három hátrányos helyzetű lakókörzetében – Őrkő, a Csíki negyed egy része és Szépmező – a mélyszegénységben élőknek oktatási-képzési modul segített a társadalmi és munkaerőpiaci beilleszkedésben. Bereczki Barna, a program oktatási programjának partnere az eddigi eredményekről és a célokról számolt be.
– Mit sikerült eddig megvalósítani a program oktatási-képzési részében?
– Közeledünk a program végéhez, eddig tizenkét tanfolyamot bonyolítottunk le, 194 személy jelentkezett a három célterületről, összesen 160-an végezték el és kaptak diplomát. Célkitűzésünk, hogy 180 személy végezzen sikeresen tanfolyamot, és legalább kilencvenen munkahelyet is kapjanak.
– Milyen szakterületen zajlottak a képzések?
– Három területen. Az ács-asztalos szakon, itt sajnos kevesebben tudtak részt venni, mert nem teljesítették a tanfolyamkezdés feltételeit. Az építőipar számára szakmunkásokat képeztünk, itt négy tanfolyamot indítottunk. Képzés zajlott a növénytermesztés területén is, a legnagyobb igény ehhez köthető.
– Célterületenként milyen az eloszlás?
– Legtöbben, mivel a legnépesebb célterület, az Őrkőről vettek részt, szerettük volna, ha a Csíki negyedből többen jelentkeznek, de valamiért nem sikerült elérni őket az információkkal, a szépmezői csoportok pedig ügyesek voltak, jól teljesítettek.
– Milyen képzés folyik jelenleg?
– Nemrég két tanfolyam kezdődött, a növénytermesztésben és az ács-asztalos mesterségben. A projekt végéig minden bizonnyal meg tudjuk valósítani, hogy 180-an megszerezzék a diplomát. Ehhez még egy tanfolyamot mindenképpen fogunk indítani. De a számokon túl fontos, hogy ezúttal is bebizonyosodott: a példa ragadós. Egy nálunk diplomát szerzett személy vállalkozásba kezdett, ezt sokan megtudták, és hirtelen akkora lett az igény, hogy most, a program végén ezért is kell újabb tanfolyamot indítanunk. Örömmel tesszük, hiszen pontosan ez a célja a projektnek.
– Mi a helyzet a munkaerőpiacon való elhelyezkedéssel?
– Ezt a célt, vagyis, hogy kilencven embert elhelyezzünk a munkaerőpiacon, jóval nehezebb megvalósítani. Eddig 32-en kaptak munkát azok közül, akiket itt képeztünk ki, most további 36 személyt alkalmaznak a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalatnál, a Tegánál. Tehát eddig a cél mintegy nyolcvan százalékát sikerült megvalósítani. Aki korán jár a városban, láthatja, hogy több takarító csoport dolgozik, vagyis szemmel látható a program haszna, hiszen a tavaszi nagytakarítást így könnyebben és gyorsabban el lehet végezni. Reméljük, hogy ki is tartanak, és tartósan munkában maradnak. Mi továbbra is követjük ezeknek a munkásoknak a tevékenységét, naponta találkozunk, beszélgetünk, igyekszünk motiválni őket, és reméljük, hogy a rendszerességet, a munkához való hozzáállást sikerül meghonosítani körükben, és tartósan alkalmazásban maradnak. Ami nem csupán számukra fontos, a szociális segélyben részesülők számának csökkenésével a városi költségvetés is mentesülhet bizonyos terhektől.
– Mikor zárul a program?
– Eredetileg júniusig tartott volna a képzési program modulja is, ám látva a megnövekedett igényt, igyekszünk néhány hónappal meghosszabbítani.