Amikor április első napjaiban kék színű léggömbökkel a kezükben gyülekeznek gyermekek és fiatalok Sepsiszentgyörgy főterén, akkor egyértelmű, hogy az autizmusra, a másság elfogadására kívánják felhívni a figyelmet. Ez történt tegnap is, egy nappal az autizmus világnapját (április 2.) követően.
Idén két sepsiszentgyörgyi rendezvényen hangsúlyozták, az autizmus nem betegség, hanem másság, amelynek megismerése, megértése nélkül nehéz elfogadni és segíteni ezeket a gyermekeket, fiatalokat és családjaikat.
A MIND AUT Alapítvány szervezésében vasárnap az autizmussal élő gyermekek elfogadásáról tartottak kerekasztal-beszélgetést a Kónya Ádám Művelődési Házban szülők részére, ahol pszichológus, gyógypedagógus, logopédus, pszichoterapeuta, mentálhigiénés szakember, érintett szülő beszélt az autizmussal való életről, a családok támogatási lehetőségeiről. A helyszínen kiállították a huszonhét éves, autizmussal élő, sepsiszentgyörgyi származású tatai lakhelyű Rubi Lilla zsírkréta festményeit, amelyek adomány ellenében elvihetőek voltak.
Tegnap délelőtt a helyi Diakónia Keresztyén Alapítvány – Írisz Ház szervezésében rövid táncos flashmobbal hívták fel magukra a figyelmet sérült fiatalok és a Speciális Iskola hozzájuk csatlakozó diákjai Sepsiszentgyörgy főterén, majd léggömbökkel a kezükben sorakoztak fel egy csoportkép erejéig. Sajnos, ezúttal a lufik gyakorlati okokból nem röpültek, de így is teljesítménynek számít részükről az összeszedettség, csoportosulás, hisz éppen az jellemzi őket, hogy sokféleségük, másságuk okán mindannyiuknak más-más elképzelése van adott időben a saját jelenlétéről. A szervezőknek köszönhetően a járókelőknek nem kellett találgatniuk, hogy mi történik a főtéren, a kiosztott szórólapok ezt egyértelművé tették.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.