Húsvét vasárnapjának estéjén kábeltolvajok ügyködtek Kézdivásárhelyen. Nem mindennapi akciót hajtottak végre: két csatornában elvágtak egy vaskos, több centiméter átmérőjű rézkábelköteget, amely, mint kiderült, aktív is volt, eközben megsértették egy másik kommunikációs cég optikai vezetékét is. Információink szerint a tettesek meg is kerültek.
Tegnap reggel az egyik internet- és kábeltelevízió-szolgáltató cég munkatársai a Szabadság utcában két helyen is optikai kábelt hegesztettek, miután a csatornájukba behúzták az új vezetéket. A beavatkozásra azért volt szükség, mert vasárnap estétől az említett tömbháznegyed mintegy felében leállt mindkét szolgáltatásuk, miután a vezetéket félig átvágták a kábeltolvajok.
Rosszabbul járt egy másik szolgáltató, amelynek mintegy hatvan méter hosszú rézkábele bánta a tolvajok mohóságát: három, állítólag iași-i illetőségű férfi vasárnap este fél tizenegy körül vágta át két helyen a vezetéket, húzta ki a csatornából a vaskos, ebből kifolyólag tekintélyes súlyú köteget, majd elhagyták a várost.
Tegnap reggel a rendőrség is terepszemlét tartott, fényképeket készített. Az elkövetők profi munkát végeztek: a megmaradt csonkok alapján a kábelt valamilyen célszerszámmal vágták el, erre utal az egyenes, szaggatás nélküli vágásél a rézdróton. Profi elkövetőkre utal az is, hogy tudták, melyik két pont között kell elvágni a kábelt, hogy azt gond nélkül ki lehessen húzni, hétköznapi embernek az ilyen technikai részletekről nincs, ahogy információja legyen. Érdekes egybeesésnek tűnik, de a Szabadság utca sarkától alig pár méterre, a Fecske utca egyik lépcsőháza előtt egy aknában a tömbházba bevezető vízcső sérült meg: elvileg nem lehet kizárni, hogy azt az aknát is megnézték a tolvajok és ráléptek a vékony vezetékre, amely így elszakadt, munkát adva a vízszolgáltató embereinek, akik kárelhárítással kezdték a vízbevető hétfőt.
A kábellopásnak jelentős „hagyományai” vannak Romániában, főleg a főváros környékén, de a Kovászna megyével szomszédos megyékben is. Háromszéken évekkel korábban a falvakat látogatták a „szakik”, ügyködésüknek akkor elsősorban légi vezetékek estek áldozatul.
Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, a tolvajok véletlen folytán buktak le Ónfalva környékén: baleseteztek, a kiszálló rendőrök pedig az autóban megtalálták a méteres hosszúra vagdalt rézdrótot. A színesfémtolvajok „motivációja” egyébként egyértelmű: az interneten megnézve az árakat, egy kilogramm rézért 30–33 lej közötti összeget ajánlanak, tehát egy pár száz kilogrammos fogás is már jelentős tételt képvisel, három mázsa réz már tízezer lejt húz a mérlegen. Összehasonlításként: egy kilogramm ócskavas 0,7–1,2, míg egy kiló alumínium 3,5–7 lejt ér az átvevőállomásokon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.