Ezekre érdemes figyelni hűtőszekrény vásárlása esetén /X/

2023. április 12., szerda, Magazin

Vajon mi a legfontosabb szempont, amit nem árt figyelembe venni, ha hűtőt vagy fagyasztót vásárolunk? Szerencsére az interneten ma már minden megtalálható, így most megtudhatjuk, hogy mik azok a dolgok, amiket mindenképpen át kell gondolni egy új háztartási nagygép beszerzése előtt. Mivel ezek a berendezések nem egy-két évig tesznek szolgálatot, így elengedhetetlen, hogy megfontoltan döntsünk. 

Ebben a cikkben eláruljuk, hogy mik a legfontosabb szempontok, kezdve a mérettől egészen a teljesítményig.

A hűtőszekrény nagysága

Az onlineMárkaboltok beépíthető hűtőszekrényei esetében különösen fontos a méret, hiszen csak akkor fog passzolni a helyére, ha az se nem túl kicsi, se nem túl nagy. Egy szabadon álló modell kapcsán persze több a lehetőségünk, de a rendelkezésre álló hely ugyanakkora, így maximum egy kicsit tudunk csalni azzal, ha a bútorokat arrébb helyezzük. Sok esetben viszont pont akkora a pult, a mosogató, hogy azokat nem lehet csak úgy egyik helyről a másikra tenni. 

A méret fontos még azért is, mert nem mindegy, hogy mekkora a háztartás. Aki egyedül él, annak nem biztos, hogy szüksége van egy hatalmas, kétajtós változatra, viszont egy nagy családnak nem lesz elég egy kisebb típus. Mindenképpen vegyük tehát figyelembe, hogy mennyi élelmiszert szeretnénk tárolni benne, ugyanis a hatalmas méretekkel rendelkező hűtőszekrények sokszor jóval többet fogyasztanak, mint a kisebb társaik.

Energiahatékony hűtőszekrény

Az előző pont végéből adódik, hogy nagyon nem mindegy a teljesítmény és az energiahatékonyság. Akadnak készülékek, mint például a páraelszívók, ahol nem biztos, hogy ez a legfontosabb, viszont mivel a hűtő és a fagyasztó egész nap megy, így nem lényegtelen, hogy mennyi áramot fogyaszt. Az energiaszámla egy nagy részét teszi ki az, hogy ezeket működtetjük, de nagy szerencse, hogy vannak energiacímkék, amikből előre tudhatjuk, hogy mivel számolhatunk az adott készülék esetében. 

Az energiafogyasztás éves fogyasztásként van feltüntetve, így ezt mindenképpen osszuk le havi szintre. Egy 17 kWh/annum fogyasztású berendezés egy év alatt közel 12.000 forintos többletet jelent, amely havonta nagyjából 1.000 forintot jelent. Ennyivel emeli meg a villanyszámlát egy állandóan bekapcsolva lévő hűtőszekrény.

A hűtőszekrény színe és kinézete

Valjuk be, hiába fogyaszt keveset a készülék, hiába fér be a konyhába, ha az egyáltalán nem tetszik, sem színben, sem kialakításban. Egy beépíthető változatnál mondjuk kisebb a jelentősége, hiszen itt az ajtóra a konyhabútorhoz használt bútorlap kerül, így beleolvad a környezetébe. Ellenben a szabadon álló hűtőkkel szemben, ahol azért már jóval fontosabb a látvány. 

A mai napig a fehér gépek a népszerűek, viszont bőven akad szürke, fekete, esetleg retró színes kivitel is, így nem nehéz kiválasztani a konyhába passzoló darabot. A fehér világosabbá teszi a teret, míg a sötétebb árnyalatok sokszor jóval modernebben hatnak. (X)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 515
szavazógép
2023-04-12: Szabadidő - :

Parkolj és utazz /X/

Ha repülővel utazunk és nem tudjuk máshogy megoldani, akkor sok esetben kényszerülünk arra, hogy saját kocsival kell kimennünk a repülőtérre. Persze ilyenkor a parkolás megoldása mindig nagy dilemma, hiszen nem is szeretnénk túl sokat fizetni, de szeretnénk kellő biztonságban tudni gépjárművünket.
2023-04-12: Magazin - :

Neked szükséged lehet tűzvédelmi szakvizsgára? /X/

Szokás mondani, hogy a törvény ismeretének hiánya nem mentesít a törvények betartása alól. Éppen ezért, amikor elvállalsz egy munkát, alaposan győződj meg arról, hogy milyen előírások szólnak az adott munkakörről, illetve milyen követelményeknek kell megfelelni ahhoz, hogy jogszerűen tölthess be egy állást.