„Isten minket ide a tenyerére vett, és ez a tenyér Erdővidék” – vallotta egykoron szűkebb hazájáról, Erdővidékről a nagy mesemondó, Benedek Elek. Van ennek a tenyérnek a peremén, a Nyíres-patak jobb partján, a Csukjon és Nyír-oldal óvó ölelésében egy elzárt település, amely éppen egy évvel ezelőtt ünnepelte alapításának 330. évfordulóját.
331 évvel ezelőtt, 1692-ben kelt ugyanis Kőröspatakon az oklevél – „Évegcsűr keresztlevele” –, amelyben Kálnoky Sámuel, Háromszék főkirálybírója engedélyezi a hozzá folyamodó idegen embereknek, hogy az Egyed mezején található üveggyár mellé letelepedhessenek, és ott „falut csinálhassanak” maguk és a többi idegen ember számára. Ezek a telepesek fel is verték szállásaikat a Köhös-feje oldalából csordogáló kis patak mellé, és a Jóisten kegyelméből létrejött Évegcsűr, a későbbi Zalánpatak. Ezt a patakocskát a mai napig Szállás-patakaként emlegetik az ide telepített német, magyar és román üveggyártó mesterek unokái, akik ma a települést lakják.
Erre a viszonylag érintetlen fészekre figyelt fel bő másfél évtizede a walesi herceg, a mostani III. Károly brit király, aki évente legalább egy alkalommal meglátogatja a települést, és folyamatosan követi a sorsának alakulását. Azóta több neves ember és számos kíváncsi turista fordult meg Zalánpatakon. Legutóbb egy híres olasz filmrendező figyelt fel erre a településre és különösen annak autentikus formájában megmaradt kis római katolikus templomára. Olyannyira megtetszett neki, hogy úgy döntött, éppen készülő mozifilmjének egyes jeleneteit ebben a templomban, valamint körülötte forgatja.
Zalánpatak első templomát az 1700-as évek elején építették a római katolikus telepesek. Az 1800-as évek közepén azonban tűzvész martalékává vált. Csak a kisharang maradt meg, melyet 1750-ben öntetett Papolciy Diviky András kapitány, Lampen Henrik brassói harangmíves műhelyében. De sajnos nem csak Évegcsűr temploma vált a tűzvész áldozatává, hanem számos otthon, és a megélhetést biztosító üveggyár is, melyben egykoron oly magas szinten folyt az „üvegcsinálás”, hogy ott készültek a brassói Fekete-templom és a kolozsvári Szent Mihály-templom színes vitráliái is.
Ekkor a hitükben szilárd, magyarságukban már a szabadságharcban bizonyított zalánpataki emberek nem a jobb vidékekre való menekülést választották, hanem a falujukban kívántak új életet kezdeni. Bozótokat irtottak, mocsarat csapoltak és a köves, vulkanikus talajban termőföldet varázsoltak maguknak, de ami a legfontosabb, templomot emeltek az Istenüknek. Hogy ez megtörténhessen, megmozdult Zalánpatak apraja-nagyja. Aki tehette, pénzadománnyal, mások fizikai munkával álltak a templomépítés mellé. Kőházi Tischler József például egymaga égette ki a meszet Piritura oldalában a templom részére. És addig rakta Évegcsűr népe az egyik követ a másikra, amíg 1863-ra felépíthette Isten hajlékát Kisboldogasszony tiszteletére.
Ennek a közadakozásnak állít emléket az 1861-ben Andraschofski Efraim brassói harangmíves műhelyében öntetett nagyharang, melyen a következő felirat olvasható: „készíttette a Zalán-üvegcsűri római katolikus egyház”. A harang azóta is vasárnaponként és az egyházi év jelesebb ünnepnapjain hűen hívja szentmisére a templomépítők unokáit, hadba száll elemekkel, védi őket természeti csapások idején, s ringatja örök álomba a jobblétre szenderült zalánpataki lelkeket.
Nem feledkezhetünk meg Herbszt Jánosról és nejéről, Herbszt Irmáról sem, akik a ma is álló kovácsolt templomkerítést emelték 1980-ban, majd 1987-ben szintén ők vezettették be a templomba az elektromos áramot.
A templomkert ékessége a Zalánpatak képét meghatározó két vadgesztenye-emlékfa, amelyeket a település egyik ikonikus alakja, Elczner Sándor kántortanító ültetett 1888-ban, 30 éves tanári pályája kezdetén. Elczner Sándor munkássága a mai napig kihat Zalánpatak életére. Három évtizeden át nevelte a település kicsinyeit, segítette nagyjait, a tanítóság mellett ő végezte el a kántori szolgálatot, és lelkész híján számos esetben temette el a falucska elhunytjait. A helyi temetőben alussza álmát.
E sorok írójának kutatói munkája eredményeként helyezték el azt a három emléktáblát, mely 2016 óta a templom külső falán megörökíti a szabadságharcban, valamint a két világháborúban elesett negyvenkét hős nevét, akik a hazáért áldozták életüket. A bejárat mellett lévő kopjafát Bedő László zászlós, a település későbbi tanítójának emlékére állíttatta 2018-ban a Vitézi Rend Háromszéki Törzse. Bedő László életét kockáztatva szervezte meg 1944 őszén a falu védelmét, ezzel megmentve annak lakóit a szomszédos településen, Szárazajtán garázdálkodó Maniu-féle gárdától. A bejárat másik oldalán kapott helyet Datki Sándor népi fafaragó munkája, a trianoni gyalázat 100. évfordulójára felállított összetartozás emlékműve.
A Kálnoky Alapítvány, a helyi önkormányzat, valamint több magyarországi és helyi önkéntes munkáját dicséri a tájba illő, hagyományos korlátos feljárat és a templom bejárata előtti térkövezés. A templomkertben lévő padokat a település lelkes asztalosa, a nyolcvanas éveit taposó Bléga János bácsi készítette. A kis falu maréknyira zsugorodott hívő közössége a gesztenyefák árnyékában, ezeken a padokon várakozik a szentmisére.
A Kisboldogasszony-templomot látogatásai során III. Károly király is mindig megcsodálta, de nagy előszeretettel térnek be ajtaján a településre érkező turisták, kirándulók, emlékezők. A letűnt korok mesterembereinek szakértelmét őrző, immár 160 esztendős épület egyedi berendezéseivel és famatuzsálemekkel szegélyezett egyedi környezete a helyieket büszkeséggel tölti el, az ide látogatóknak pedig szemet gyönyörködtető látványt nyújt. Minden hajlék azonban, így az istenháza is, folyamatos gondoskodásra, időközönként javításra, különböző beavatkozásokra szorul. Ezt a fokozott odafigyelést igénylő és nagy felelősséggel járó munkát vállalta magára fiatalos lendülettel a nemrégiben idehelyezett plébános, Boldizsár Ferenc. Isten segítse feltett szándékában!
Préda Barna
