Textilművészet, dráma és zene kategóriában országos dobogós helyezéseket értek el a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai az április első hetében és a múlt heti vakációban tartott versenyeken, de az iskola minden résztvevője derekasan helytállt a hazai művészeti oktatást képviselő többszázas mezőnyben.
A felkészülés már tanév elején megkezdődik, jó esetben nem változtatnak év közben a verseny programján és a részt vevő diákok számán, de idén megyénk két hellyel többet kapott a zenetagozaton a korábban megállapított keretnél, ezért az utólag kiválasztott diákoknak és felkészítő tanáraiknak keményen meg kellett dolgozniuk, hogy helyt tudjanak állni – tájékoztatott az iskola igazgatója. Sebestyén-Lázár Enikő lapunknak elmondta, a művészeti versenyeken az értékelés sok esetben szubjektív, nincsenek eltakarva a nevek a dolgozaton, nincsenek pontos mérési szempontok, mint a sportban, ahol ha bejutottál elsőnek a célba, te vagy a nyertes, ráadásul gyakran a kisebbségi létből adódó hátrányok is előtérbe kerülnek. Egy kisvárosból, kisebbségi oktatásból érkező gyermek hozza magával mindazt, amit tud, de sok esetben többet kell bizonyítania, mint társainak, hogy egyáltalán figyelembe vegyék – mondta az intézményvezető. Megvannak a szintbeli követelmények, ezeket szakonként, évfolyamonként teljesíteni kell, ebben helyt is állt minden gyermek, de a küzdelem óriási – részletezte az igazgató.
Április első hetében a drámatagozatosok országos versenyét tartották Brăilán, ahol Hubbes Mátyás első díjban részesült, Kurkó Karolina második helyezést ért el, mindketten a Plugor Sándor Művészeti Líceum XI. osztályos tanulói. Fazakas Misi tanítványainak eredménye azért is rendkívüli, mert tizenhat iskola százhatvan versenyzőjével mérték össze tudásukat, tehetségüket.
Az április 10–14. között Besztercén tartott képzőművészeti olimpián szobrászat, grafika, festészet, textilművészet és művészettörténet tantárgyakból képviselték a sepsiszentgyörgyi iskolát a háromszéki diákok: Mocanu Anabell, Darócz Sebastian Florin, Andreea Cristina Dănilă, Iarca Henrietta, Csíki Anita Boglárka, Vargyasi Dóra, Hajas Boglárka, Kese Szabolcs és Kelemen Szilvia. Országos III. díjat kapott Csíki Anita Boglárka XII. osztályos tanuló textilművészet kategóriában, felkészítő tanára Tóth Sarolta.
Szintén a vakációban tartották a hangszeres és énekes országos tantárgyversenyt, a gyulafehérvári olimpián négyszázan versenyeztek, köztük a Plugor Sándor Művészeti Líceum hat diákja: Kakasi Zsuzsanna – gitár, Keresztes Antónia – magánének, Bartha Botond – ütős hangszerek, Kádár János Balázs – klarinét, Bardocz Mihai Pavel – nagybőgő, Csimas Anastasia – magánének. Száz ponttal Kádár János Balázs XII. osztályos klarinétos I. díjban részesült, felkészítő tanára Gábor Szabolcs.