Gólyalábas zenekar és gasztronómiai különlegességek a városnapokon

2023. április 20., csütörtök, Közélet

Negyven helyszínen több mint százhatvan programot kínál a vasárnap rajtoló jubileumi Szent György Napok, és a műsor még nem teljes – jelentette ki Erdély András, a rendezvény sajtófelelőse, aki tegnap délelőtt a városünnep gasztronómiai kínálatáról, valamint az utcazene-fesztivál fellépőiről tájékoztatott Igyártó Réka és Martinka János társaságában.

  • Archív fotó: Albert Levente
    Archív fotó: Albert Levente

A városnapokba beépült sepsiszentgyörgyi utcazene-fesztivál idei kiadásán kilenc együttes és művészcsapat mutatkozik be, péntektől vasárnapig 12 és 17 óra között a belváros különböző pontjain találkozhatunk velük. A rendezvényt szervező Martinka János elmondta, minden órában legalább két fellépőt láthatunk majd a vásári forgatagban, muzsikások mellett látványos produkciókat is. Itt lesz a magyarországi gólyalábas zenekar, a Gulliver Gang és a dinamikus előadásmódjáról ismert, egyebek mellett rockabilly-, pop-, rockzenét játszó CandyMen Duo, és Veszprém város zenei nagykövetét, Süle Zsolt billentyűst is hallhatjuk majd, aki Egyed Brigitta pantomimművésszel együtt is bemutatkozik.

A hazai fellépőket a csíkszeredai, indie folk dallamokat játszó Jenifer Mohebbi, valamint a sepsiszentgyörgyi népzenészekből verbuválódott Spontán Zenekar képviseli. Egy fiatal bohócpáros, a Duo Vagabonds Clowns és Hlásznyik Attila látványfestő is felbukkan a vásári hétvégén, illetve látványos tűzzsonglőr-előadással, tűz­show-val és gyermekfoglalkozásokkal mutatkozik be az egri  Lobbanáspont Tűz­zsonglőr Egyesület.

Újságírói kérdésre válaszolva Martinka János elmondta, a fellépők szerint a szentgyörgyi közönség nagyon befogadó, az emberek szeretik az utcazenei produkciókat, ezt bizonyítja, hogy az előző évek fellépői köré gyakran hatalmas tömeg gyűlt össze.

A Szent György Napok gasztronómiai részét a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó Egységek Szervezete (SVESZ) fogja össze, a jelentkező vendéglátók a hagyományos ételektől gourmet különlegességekig sokféle harapnivalót kínálnak majd, de lesz többféle desszert, édesség is, a Borudvar pedig ezúttal  a Kónya Ádám Művelődési Ház szomszédságában várja látogatóit – számolt be a szervezet alelnöke, Igyártó Réka. Elmondta, a lacikonyhákat a katolikus templomtól a főtér felé vezető útszakaszon, valamint a Bodok Szálló előtti téren lehet felkeresni, street food jellegű ételeket a főtéren, illetve a Szimpla előtt lehet vásárolni, és lesz egy nagy kávézópont is, ahol kávékülönlegességeket kínálnak. A Borudvarban minőségi borok mellett pálinka és kézműves sör fogyasztható, harapnivalóként árkosi Arkӓse sajtokat kínálnak.

Erdély András beszámolt az előkészületekről is: jövő szerdán a városnapok helyszínein a parkolókat, csütörtök reggeltől pedig az érintett útszakaszokat is lezárják, erről időben tájékoztatnak majd. Elmondta továbbá, hogy 19, zömében helyi cég kapcsolódott be a jubileumi tombolába és ajánlott fel tárgyi vagy más jellegű nyereményeket – egyebek mellett termékcsomagokat, vásárlási utalványokat, fesztiválbérleteket, táborozási lehetőséget gyermekeknek, szállásutalványt, egészségmegőrző szűrőcsomagot – közel 23 ezer lej értékben. A nyertes számokat vasárnap este, a Hobo-koncert előtt sorsolják ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2023-04-20: Világfigyelő - :

Egy hét múlva érkezik Budapestre Ferenc pápa

Rendben zajlanak a magyarországi pápalátogatás előkészületei – ezt Kovács Zoltán államtitkár írta közösségi oldalán azután, hogy ülést tartott a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. Hangsúlyozta, hogy minden érintett szervezet megfelelően felkészült a Szentatya fogadására.
2023-04-20: Közélet - :

Sepsiszentgyörgyön a Lord of the Dance

Egy háromállomásos romániai turné során Sepsiszentgyörgyön is bemutatja a világ egyik leglátványosabb táncprodukcióját a Lord of the Dance társulat. A varázslatos előadást május 19-én a Sepsi Arénában láthatja a közönség a világhírű tánccsapat jubileumi európai turnéja keretében, melynek címe: 25 Years of Standing Ovations.