Jelentős egyházi eseményre került sor vasárnap Kézdivásárhelyen: délben a Kézdivásárhely-kantai Szentháromság római katolikus templomban, délután pedig a Boldog Özséb római katolikus templomban dr. Kovács Gergely, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke nyolcvanegy, illetve ötvenöt ifjú számára szolgáltatta ki a keresztény nagykorúság szentségét.
Kantában ez a meghitt ünnep arra is megfelelő alkalom volt, hogy Erdély érseke megszentelje a nemrég elkészült, Szent Lászlót, Szent Istvánt és a Magyarok Nagyasszonyát, Szűz Máriát ábrázoló ólomüveg ablakokat a templomhajóban, amelyeket Egri István kolozsvári restaurátor, üvegművész és csapata újított fel.
A templom eredeti ólomkeretes festett ablakai Waltherr Gida és Ligeti Sándor budapesti üvegfestők műhelyeiben készültek 1901–1902-ben. A vitráliumok felújítása magánadakozások és egy állami pályázat révén valósult meg, amelyet Fejér László Ödön szenátor kiemelt figyelemmel követett és segített.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.