A világhírű belga Ultima Vez tánctársulat Wim Vandekeybus által rendezett Traces (Nyomok) című előadásával kezdődött a Reflex5 második modulja. Ember és természet viszonya, az erdők és az élővilág pusztulása, a medvekérdés, a cigány kultúra jellegzetes elemei, de az ember eredettörténete, mitológiai szimbólumok is részét képezték az előadásnak, mely meglehetősen szomorú képet festett arról, hogyan látják nyugatról Romániát.
A produkció a brüsszeli Europalia Arts Festival nevű nemzetközi rendezvénysorozat égisze alatt született, melyet a belga királyi család szervez kétévente Belgiumban és más közeli-távoli országokban az illető ország sajátosságaira vagy bizonyos témákra összpontosítva. A vizuális és előadóművészeteket, filmet, zenét, irodalmat is magában foglaló, 1969 óta működő rendezvény rengeteg fontos társadalmi-kulturális kérdést feldolgozott az elmúlt évtizedek során. 2019-ben Romániának szentelték ezt a fesztivált, és Wim Vandekeybus világhírű táncművészt, koreográfust kérték fel, hogy romániai témák mentén készítsen egy előadást. Így született meg a Traces.
Vandekeybus a nyolcvanas évek óta alkot, előadásaiban kezdettől fogva azt kutatja, hogy miként viszonyul egymáshoz a tudatosság és az ösztönök világa, amit a természet lenyomataként határoz meg a rendező.
A látvány első pillanattól magával ragadja a közönséget. Sejtelmes fényekkel megvilágított sűrű, sötét erdő, a szélén gumiabroncs-halom, az előtérben országút és szemetes konténer. Tíz táncos a színpadon, nők-férfiak, akik embereket, állatokat, érzéseket, hangulatokat játszanak el. Az ember és természet viszonyát rengeteg alakban. Nyomokat, melyeket a természet hagyott bennünk, és azokat az egyre látványosabb nyomokat is, amelyeket mi hagytunk, hagyunk a természetben. Nyomokat, melyek a legbensőbb valónkig vezetnek...
Az országúton végigrohan egy rémülten sikoltozó nő. Vajon honnan szalad, hogyan került az erdő szélére? Lehet, hogy a férfi elől menekül? Elüti egy száguldó autó. A férfi egy zsákba rejti, majd feltűnik egy hatalmas medve, és a vérnyomokat követve rátalál. Mintha egy konkrét történetet mesélnének, de gondosan vigyáznak arra, hogy ne legyen egyértelmű az. Pontosan megrajzolt jelenetek, élő és közvetlen játék, mely iszonyú erős táncokban, koreográfiákban oldódik fel minduntalan. Ritkán szoktunk ilyen színvonalú mozgásművészetet látni, méltán tartják a világ egyik legjobb mozgásszínházi társulatának az Ultima Vez csapatát.
Gyönyörűek a nagy közös megmozdulások, amilyen a felemelt karokkal eltáncolt jelenetsor: a szarvasok tánca. Vagy az ebből kibontakozó, őrületig fokozódó sámántánc. Az ismétlődő ritmusok, az erdő sötét sejtelmessége, a felülről rájuk vetülő fény...
A medve első megjelenése rendkívül hatásos volt, aztán egyre bizarrabbá vált. Nemcsak azért, mert időnként beláttunk a bunda alá, vagy szétesni látszottak a végtagjai, hanem mert humoros helyzetek is kialakultak körülötte. Időnként vadállatként, máskor óriási mackóként volt jelen, és a plüss változata is megjelent az előadásban, melyet asszony szült. A rendező pontosan érzékeltette azt a kettősséget, mely a mackóvá szelídült vadállat alakját meghatározza. Lenyűgöző a jelenet, melyben a medve rááll az egyik szereplőre, és az kétségbeesetten üvölt, de üvöltése lassan kéjes nyögdécseléssé, a kínzás masszírozássá szelídül. Végül azonban roppant egyet a gerince...
A cigányság témáját is érzékletesen ábrázolta a produkció: a sok színes pokróc, szedett-vedett kis hajlék, a zene jellegzetes énekhangja... Rendkívül erős jelenet továbbá a két meztelen alak tánca. Testi szépségük csonkának tűnik vederbe szorult végtagjaik miatt, érzékeltetve a fogyatékosságot, kiszolgáltatottságot, melyből végül azok az emberek szabadítják meg őket, akik kezdetben félve, megrettenve tekintenek rájuk. Fontos része az előadásnak a szeretet, empátia, összetartozás érzése, melynek jegyében időnként feloldódnak a konfliktushelyzetek, visszafogadják a közösségtől elszakadt egyéneket. Azonban az ártó szándék, rosszindulat, bántás is megjelenik, amikor például a plüssmackóra rácsapják a kuka fedelét. Az új országutat ünneplő munkavezető szexuális eksztázissá fokozódó öröme is jellemző... Végül beindultak a láncfűrészek, és benzingőzt árasztva kivágták az erdőt, az üres színpadon pedig oda nem illő kísértetekként bolyongtak a medvék, elpusztítva minden élő embert.
A sepsiszentgyörgyi színpad nem igazán kedvezett a díszletnek, a nézők nem láthatták annak alsó részét, az országutat, a vérnyomokat, valójában csak kikövetkeztették ezeket a játék alapján.
Összességében elgondolkodtató, mély és játékos előadás volt a Traces. Már alig lepődtünk meg azon, hogy továbbra is így látják nyugatról Romániát: gazdag élővilág, de benne rengeteg szemét, medve, cigányok, krákogás-köpés... Országunk jellegzetességei. Mi tagadás, kissé lehangoló ez a 2019-es helyzetjelentés.