Emlékszem, jól emlékszem, milyen ámulatba estek azok, akik jó sok évvel ezelőtt a friss Kós Károly Szakközépiskolában a Perspektívából áthozott és a textiliskolai érettségiző osztályok első közös ballagásán megjelentek, nem azért volt roppant látványos és felemelő, mert én találtam ki, hanem a pedagógusi kar egyöntetűen egyezett bele, hogy a ballagás ne egyszerű kifordulás legyen a főépületből, hanem a terepet kihasználva olyan látványt nyújtsanak a le- és kimenő tanulócsoportok, amelynek hatása hosszú ideig megmarad a jelenlévőkben. Jól emlékszem, a zeneiskola szaktanárától kértünk „kölcsön” egy kürtös fiút, aki a legfelső lépcsőfokon, mint valami várfalon állva fújta el a Gaudeamust, s két épületből egyszerre indultak az osztályok, a két lépcsősoron ereszkedtek alá, a sok színes ruha, népviselet megtette a hatását.

Páratlan esemény volt a megyeszékhelyi Puskás Tivadar Szakközépiskola idei két végzős tizenkettedikjének ünneplése is. Már az megadta az alaphangot, hogy osztályfőnökeikkel együtt székely ruhába öltöztek, ezzel is jelezve, nem akárkik ők. Kik is ők? A holnapi, holnaputáni szakmunka, kétkezi mesterségek letéteményesei. Már a szakma megnevezése is eltér a korábbi korszakokétól: az egyik automatizálási technikusi, a másik számítógép-vezérlésű gépkezelő technikusi diplomával jár. Lehetnek ettől akár pedagógusok, orvosok, lelkészek, de alapfokon ők már a legkorszerűbb szakmákkal jegyezték el jövőjüket. József Jácinta és Czibak Emília osztályfőnöknők nyelvszakosok ugyan, de annál szebben tudhattak szólni e szakmák szépségéről, vonzerejéről. Jó is volt, hogy Sólyom-Gecse Lilla, ugyancsak nyelvszakos, felvezetőjében és műsorvezetésében mindegyre kitért a szakmai tanintézet felette hasznos voltára, lehet, azért is, hogy a megjelent szülők, nagyszülők, érdeklődők tudják meg, nagyszerű szakmákat adnak az ide járó ifjak kezébe, majdan büszkén emlékezhetnek arra, hogy ennek az iskolának voltak a tanulói.

Sok mozzanatban ismétlődött a más iskolákban is megszokott sorrend, volt zászlóvitel, szalagtűzés, kulcsátadás, beszélt és biztatott az iskola igazgatója, Szőke Annamária, a polgármester, és saját köszöntőjét hozta magával Vargha Fruzsina alpolgármester, a tanfelügyelőség jókívánságait Marius Popescu szakfelügyelő tolmácsolta, a pedagógus­szövetség üdvözletét jómagam, a végzősök nevében búcsúzott igazi diákos, de felnőttes komolysággal Barti Szabolcs, aki a Puskás Alapítvány díját is átvehette Fail Tamás mérnök-aligazgatótól, az alpolgármester az évfolyamelső Varga Csanádnak a hivatal pénzajándékát adta át, Kelemen Szilárd közgazdász a Birtalan Ákos-díjjal jutalmazta Máthé István és Kádár Vivien diákokat, a Magyar Pedagógusok Szövetségének elismerő könyvjutalmát Kádár Szende Enikő kapta, aki szép szavalattal köszönte meg az itt töltött éveket.

Ami viszont eltért a szokványostól: az ünnepség kezdetekor felcsendült a Puskás Tivadar Szakközépiskola himnusza, amelynek szövegét két végzős diák írta, zenéjét Fail Pál nyugalmazott zenetanár szerezte, előadta az iskola pedagógusaiból álló kórus, elektromos orgonán kísérte a mérnök-aligazgató. Ő biztosított arról, hogy lesz ennek nagyzenekari feldolgozása is. A belvárosi református templom lelkésze, Marosi Árpád ugyancsak ellátta a búcsúzó diákokat főleg lelki útravalóval, biztatva őket, hogy a célként kitűzött úton soha ne veszítsék el hitüket, bátorságukat.

Mint ennek az iskolának (is) egykori tanára, büszke voltam, vagyok volt tanintézetem eme nagyszerű ünnepségére.

Péter Sándor