Megtelt a község minden szegletéből érkező gyermekekkel, szülőkkel szerda délre az uzoni szabadidőpark, ahol az önkormányzat szervezett hangulatos szabadtéri ünnepséget a gyermekek tiszteletére, örömére.
Megannyi színes léggömb, hatalmas csúszda, trambulin, arcfestés, illetve frissítő és édesség várta a látogatókat, és elhozták a vészhelyzetek idején jó szolgálatot biztostó autójukat a helybéli önkéntes tűzoltók, akik főként kíváncsi fiúkat segítettek fel a piros jármű kabinjába. A park másig szegletében, a színpadon a Folker együttes szórakoztatta az óvódásokat, iskolásokat, interaktív előadásukra a megyei művelődési központ és Kovászna Megye Tanácsa közös programja, a Kultúr Suli révén került sor. A Tatrangi Sándor-iskola diákjait a TotalEnergies Romania társaság ajándékozta meg az ünnepségen.
Bordás Enikő polgármester köszöntőjében úgy fogalmazott: a gyermekekért fontos, hogy dolgozzunk, barátságos környezetet és jobb életfeltételeket biztosítva nekik. „Ilyenkor mindannyian kicsit gyermeknek érezzük magunkat, visszagondolunk a régi gyermeknapokra, amikor különböző versenyeken vettünk részt, így ünnepeltünk. Ettől a gondolattól vezérelve tartottuk fontosnak, hogy idén is megszervezzük az eseményt” – jelentette ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.