Elballagtak a szakiskolások

2023. június 21., szerda, Közélet

Nyolc szakiskolai osztály végzőseinek kicsengetési ünnepségét tartották június 17-én a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában. Az építészeti, villanyszerelői, gépjárműszerelői, számítógépvezérlésűszerszámgép-kezelői, gáz- és vízvezeték-szerelői, állattenyésztési és kertészeti szakértői, hús- és halfeldolgozói, pék- és sütőipari, textiltermék-készítő és agroturisztikai szakokon 152 diák ballagott.

A csengő hangjára az iskolazászló mögött felsorakozó diákok végigvonultak a ballagók hagyományos útvonalán, gondolatban elbúcsúzván a megszokott, kedves helyektől, azoktól a helyszínektől, amelyek a három év alatt tanúi voltak felnőtté érésük folyamatának, őszinte barátságok, ismeretségek, tartós vagy röpke szerelmek kialakulásának. Névsorolvasás után a hagyományos búcsúztatók és útravalók hangzottak el.

Elsőként Szőke Annamária, a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója köszöntötte az ünneplő közösséget, beszédében hangsúlyozta a szakma becsületét, a jól képzett szakemberek iránti növekvő igényt, arra bíztatva a végzősöket, bárhová is vezérelje őket a sors, becsülettel állják meg helyüket, kamatoztassák az évek során megszerzett tudást, legyenek megelégedett emberek a magánéletben és a szakmában. Örömmel tudatta, hogy a végzősök közül nagyon sokan már munkába álltak, többségük azoknál a cégeknél helyezkedtek el, ahol diákéveik alatt gyakorlatoztak.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere üzenetét Lakatos László tanácstag tolmácsolta, aki egyúttal átadta az önkormányzat díját az évfolyamelsőnek, Bartos Gréta Abigél XI. G osztályos tanulónak. A tanfelügyelőség részéről Bokor Attila szaktanfelügyelő látta el útravalóval a ballagókat, majd a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány gyermek- és családsegítő központjának vezetője, Torma Vera ösztönözte őket a boldog, kiegyensúlyozott életre, amihez egészségre, pénzre, családra és barátokra van szükség.

A hagyományos sorrendet követve vegyes érzésekkel búcsúzott a végzősök nevében Tamás Adrienn Szeléna XI. E osztályos diáklány, aki a múló idő fölött elmélázva csalt könnyeket a szemekbe, de szavain átütött a jövőre való felkészülés kíváncsisága, öröme is. A búcsúzás eme kettős érzését próbálta vidámsággal fűszerezni Máté Ákos, aki a kisebb diákok nevében búcsúztatta a ballagókat, felelevenítve a vidám diákéveket, diákcsínyeket. A hagyományos szalagtűzés, kulcsát­adás momentuma után Szőke Annamária igazgatónő kézbesítette a Puskás Tivadar Műszaki és Tudományos Alapítvány díját Sánta Dénes XI. D osztályos tanulónak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége díját pedig Szabó Tímea vehette át. Kovács Levente kökösi református lelkész áldása után a ballagási ünnepség az iskola himnuszával zárult: „…Magunkkal visszük / a szakmát, a tudást, / és büszkén hirdetjük: / éljen a puskásos diák!”

Czibak Emília

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2023-06-21: Közélet - Fekete Réka:

Hátrányos helyzetűeknek kínáltak munkahelyeket

Ne törjön le senkit, ha az első próbálkozásra nem kap munkahelyet, tartsanak ki, legyenek résen, kövessék a kínálatot, mert a munka nem csak megélhetést jelent, de ez tesz emberré, a munka által teljesedik ki személyiségünk, ezáltal válunk mindannyian a társadalom hasznos, értékteremtő tagjaivá – hangsúlyozták a múlt pénteken a sepsiszentgyörgyi Írisz Házban tartott speciális állásbörzét szervező intézmények képviselői.
2023-06-21: Közélet - Nagy D. István:

Tervezési gondok miatt állt le a munka, de újból dolgoznak (Állomás negyedi tó)

A mintegy másfél évvel ezelőtti látványos kezdést, illetve a múlt évben is tapasztalt jó ütemű haladást követően idén teljesen leálltak a sepsiszentgyörgyi állomási tó és az oda tervezett rekreációs övezet munkálatai. Lapunk megkeresésére az önkormányzat képviselői közölték, tervezési gondok merültek fel, a kivitelezők pedig úgy döntöttek, amíg ezeket nem rendezi a város, nem folytatják a munkát. A tervezési kérdéseket rendezték, a terepen így újra megjelentek a munkagépek.