Vasárnap tartották meg a kézdivásárhelyi Boldog Özséb római katolikus templom felnőtt és gyermekkórusának hagyományos évadzáróját.
A 10 órai szentmisén hálát adtak Istennek, és Kovács Péter plébános a kórus élő és elhunyt tagjaiért ajánlotta fel az általa celebrált szentmisét, valamint a prédikációban is kitért a tagok közösségért tett szolgálatára. A zenei hozzájárulást a gyermekkórus látta el, majd a szentmisét követően közösen vonultak a katolikus temetőbe, ahol a felnőtt kórus Gergely Gábor kántor vezényletével Bárdos Lajos Jesu dulcis memoria és Pikéthy Tibor Édes Jézus neked élek, édes Jézus neked halok című kórusműveit énekelte el, Kovács Péter plébános pedig megszentelte az elhunyt kórustagok emlékére állíttatott keresztet. Az emlékjel állításának ötlete az énekkar részéről jött, a keresztet a gelencei Lukács ikrek, Mihály csernátoni kántor és Attila készítették el. A kereszten kilenc elhunyt kórustag neve, valamint születési és elhalálozási éve olvasható. Délután az énekkar tagjai közös együttléten vettek részt a gorgáni Boldog Özséb Szabadidős Központban.
Hasonló emlékjel a régi református temetőben van, ahol 2015 nyarán a Hálaadás dalárda tagjai az elhunyt negyvenkilenc kórustag emlékére a ravatalozóház jobb oldalán kopjafát állítottak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.