A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara – ahogy arról már korábban is beszámoltunk – kihelyezett sepsiszentgyörgyi képzőművészeti tanszéket indított útjára 2021 szeptemberében.
A szobrász- és festőművész-képzés idén a második évet zárta, és ugyancsak másodízben rendeztük meg Bikfalván a Kulturális Központ épületeiben – beleértve az egykori csűrt, annak udvarát és kertjét is – azt a szimpóziumot, nyári szakmai gyakorlatot, amelyen a pécsi és a sepsiszentgyörgyi hallgatók közösen alkothatnak. Jó alkalom ez arra, hogy a hallgatók megismerjék egymást, és arra is, hogy a Pécsett tanuló fiatalok Erdélyben reflektálhassanak arra a még élő organikus kultúrára, amely már Magyarországon sokkal kevésbé tapasztalható. Témánk idén a jelenlét volt, mely sokféle értelmezést kaphat: pillanatnyi reflexiót a művészhallgatókat körülvevő bikfalvi miliőre, jelenlétet a mai társadalmi közegben vagy a művészet örök, a láthatatlant leképező folyamataiban.
Tavaly is nagy sikerrel és értékes kiállítással zártuk az egyhetes, szisztematikusan felépített, esti előadásokkal gazdagított szimpóziumot, idén is hasonló, a közönség számára is nyitott programokkal készülünk. Köszönhetően annak, hogy rendezvényünk a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat részeként a Nemzeti Kulturális Alap támogatását élvezi, etno-jazz koncerttel zárulhat idén a Jelenlét szimpózium a csűr előtti udvaron.
A koncerten két kiváló budapesti zenész, Bolyki Sára és Várallyay Petra duója hallható majd. Műsorukban magyar, kaukázusi és balkáni népzenéket, régizenét és saját darabokat játszanak összetéveszthetetlen, elsöprő erejű előadásban. Sára jazzénekesként a rögtönzés derűjét és szabadságát, népzenészként a sallangmentes és hiteles megszólalás melletti elköteleződést hozza magával, valamint grúziai tanulmányainak köszönhetően a kaukázusi lantot, a csongurit. A Zeneakadémián dzsesszzeneszerzés szakot végzett, de klasszikus hegedűstúdiumokat is hallgató Petra fergeteges hegedűjátékát nem véletlenül díjazták több dzsesszfesztiválon – így Nagyszebenben is – a legjobb zenésznek járó kitüntetéssel. Többféle formációival a világ számos pontján fellépett már, Junior Prima és Artisjus Junior díjas zenész. A duó organikus összjátékával képes egy hangszerként megszólalni, a gazdag zenekari hangzást hallgatva viszont elgondolkodhatunk azon, hogy tényleg csak ketten vannak-e a színpadon.
A kiállításmegnyitó szombaton 17 órakor kezdődik a Bikfalvi Kulturális Központ udvarán, a koncert pedig 19.30-kor ugyanott (eső esetén az épület előadótermében).
Várallyay Réka
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.