Több napja tartanak a zavargások Franciaországban, a Magyar Nemzet online kiadása szerint a demonstrálók „Allah akbar” (Allah mindenekfelett) kiáltással pusztítanak: üzleteket fosztogatnak, autókat gyújtanak fel, rendőrökre támadnak.
A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben kedd reggel egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves helyi lakost, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor, és a rendőr a saját elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.
Csak szombat éjjel, a társadalmi nyugtalanság ötödik napján több mint 1300 embert vettek őrizetbe Franciaországban. Országszerte mintegy 45 ezer rendőrt vezényeltek ki, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy megfékezze a feldühödött tüntetőket. A tiltakozók és a rendőrök összecsaptak Marseille városában, ahol a leghevesebb utcai harcokra került sor. A közösségi médiában a franciák a városokban kialakult káoszért leginkább a bevándorlókat hibáztatják, akik gyújtogatnak és üzleteket fosztanak ki, de az is előfordul, hogy lövöldözni kezdenek.
Emmanuel Macron francia államfő a zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően. „A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása” – fogalmazott a francia elnök.
Rendőrségi források szerint a péntekre virradóra előállított 875 rendbontó háromnegyede kiskorú, a zavargások résztvevőinek átlagéletkora 17 év. Kizárólag fiúkról és fiatal férfiakról van szó, és egy részük a tavaszi, nyugdíjreform elleni több százezres tüntetések résztvevői közé keveredő rendbontókhoz hasonlóan antikapitalista anarchista. Egy másik csoport az elővárosok hátrányos helyzetűnek számító lakótelepein lakó tinédzserekből áll.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.