A zsidó és keresztény mitológiában Isten az özönvíz után szövetséget köt az emberrel, hogy soha többé nem pusztítja el özönvízzel a Földet, és e szövetség jeleként szivárványt tesz az égre. A skandináv mitológiában az istenek lakóhelye a szivárványhíd, amely összeköti a földi világot az égi világgal. A szivárvány ünnepét a brassói zsinagógában rendszeresen megtartják, az idén június 18-án került erre sor.
Ima, beszélgetés, ebéd és városnézés szerepelt a programban. Megtekintettük a zsinagóga egyik épületszárnyában létrehozott múzeumot is, amely második világháború előtti és utáni zsidó élettörténeteket mutatott be. Dokumentumok, fényképek, békeidőben lezajlott sportesemények, kiemelkedő személyiségek adtak ízelítőt erről a közösségről, és nyilván Hitler és a horogkereszt is helyet kapott mellettük. Tisztelettel nézegettem többek között Theodor Herzl (1860, Budapest – 1904, Bécs), Izrael megálmodója fényképét, valamint Anne Frank (1929, Frankfurt – 1945, Bergen-Belsen) fiatal lány képét, aki vallomásaiban többek között azt írta, hogy „halálom után is élni akarok”.
Az udvarban levő gyümölcsöskert sem szokványos: ide évente egyszer, a fák napján (Tu bisvát ünnepén, február 16-án) ültetnek egy új csemetét. Különösen megragadta figyelmemet egy fiatal meggyfa, amelyet 2018-ban egy sepsiszentgyörgyi testvérpár ültetett, Tabak Eszter és Dávid. Édesapjuk, Tabak Ervin Tamás vallásos ember, szüleitől kapta a hitet, a zsidó hit tiszteletét és megtartását, és ezt tovább adja gyermekeinek. Hadd legyen sok Tu bisvát, fák új éve.
Ez mások számára is megszívlelendő: hadd ültessenek fákat e Föld lakói, és ne vágják ki azokat! Hadd lengje be a szivárvány földünk minden pontját, legyen a béke üzenete e vén golyóbis minden lakójához.
Veres Ibolya, Uzon
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.