A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Értéktár év elején többfordulós honismereti vetélkedőt hirdetett, amelyen székelyföldi települések képviseltették magukat. A döntőbe jutott első tíz csapat július 4. és 6. között jutalomkiránduláson vett részt Demeter László és Szőts Papp Zsuzsa vezetésével.
A Barótról, Bölönből, Csernátonból, Gyergyóalfaluból, Gyergyóditróról, Lemhényből, Kézdivásárhelyről, Zágonból és Udvarhelyről származó kis értékőrök Sepsiszentgyörgyről indultak július 4-én. Megtekintették a Fogarasi-medencében található kerci cisztercita apátságot, itt megismerkedtek a hiteles hely fogalmával, a rend működésével, valamint művészettörténeti ismeretekkel is gazdagodtak. Ezután Erdély ősi történelmi városa felé vették az irányt, körbejárták a gyulafehérvári vár falait, megtekintették az érseki székesegyházat, Márton Áron püspök egykori lakosztályát, és betekintést nyertek a katolikus teológia mindennapjaiba is.
A második nap is tartalmasan telt, hiszen elsőként Erdély leglátványosabb középkori várát – a vajdahunyadit – látogatták meg, majd a demsusi templom felé vették az irányt, amely a leghíresebb és legértékesebb a térségben, hiszen megépítéséhez római kori köveket, faragványokat is felhasználtak. A reggeltől estig tartó kalandozást az eső sem szakította meg, hisz az út egyik fontos megállóját képező őraljabodogfalvi református templom is felfedezésre várt.
A következő napon, már hazafelé jövet időt szakítottak Déva várának megtekintésére, ahol az emelkedőre való gyaloglással járó fáradtságért a lenyűgöző kilátás nyújtott kárpótlást. Később Románia első és Európa harmadik legértékesebb arborétumában, a piski dendrológiai parkban tanulhattak új és érdekes dolgokat, és meglátogatták az 1848–49-es szabadságharc jelentős emlékhelyét, a piski fogadót is. A késő estére hazatért csapat jelentős honismereti, helyismereti, helytörténeti és művészettörténeti ismeretekkel gazdagodott.
A program a magyar állam agrárminisztériuma és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.
Ráduly Kinga sajtóreferens,
Kovászna Megyei Művelődési Központ
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.