Történelmi triplázásra készül a címvédő amerikai válogatott a ma rajtoló női világbajnokságon, amely több szempontból is különleges lesz. Labdarúgásban még sosem fordult elő – sem férfi, sem női vonalon –, hogy egy nemzeti együttes sorozatban három világbajnoki címet szerezzen, márpedig a tengerentúli válogatott éppen erre készül.
A sportág történetének egyetlen háromszoros világbajnoka Pelé, viszont a nőknél nincs ilyen játékos, de ha a legnagyobb favoritnak tartott Egyesült Államok ismét diadalmaskodik, akkor öten is csatlakoznak a tavaly elhunyt brazilhoz. A támadó Megan Rapinoe és Alex Morgan mellett a középpályás Julie Ertz, a védő Kelley O’Hara és a kapus Alyssa Naeher írhat sporttörténelmet a triplázással.
A kihívók közül Anglia a legesélyesebb a végső győzelemre. A szigetországi csapat az elmúlt két világbajnokságon jól szerepelt, de mindkétszer az elődöntő jelentette a végállomást számukra, viszont a tavalyi Európa-bajnokságon megízlelhették a győzelem ízét. Bár sosem volt érmes egyetlen felnőtt világversenyen sem, szintén kiemelkedő esélyesnek tartják a spanyol válogatottat, amely a négy évvel ezelőtti tornán a nyolcaddöntőig menetelt.
Először rendezi két ország a női világbajnokságot, jelesül Ausztrália és Új-Zéland. Az idei az első 32 csapatos viadal, eddig 24-en voltak a mezőnyben. A trófea mellett rekordösszegű pénzdíjért is zajlik a küzdelem, 152 millió dollárt osztanak szét a résztvevők között, ami háromszor nagyobb összeg, mint a négy évvel ezelőtti vb alkalmával.
Az augusztus 3-án záruló csoportkörből a nyolc kvartett első két helyezettje jut a 16 közé. A nyolcaddöntőket augusztus 5. és 8. között, míg a negyeddöntőket 11-én és 12-én rendezik, a két elődöntőre pedig 15-én és 16-án kerül sor, a bronzmérkőzést 19-én Brisbane-ben, a finálét pedig egy nappal később Sydneyben játsszák.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.