Tegnap tartotta júliusi soros ülését a kézdivásárhelyi városi tanács, amelyen több határozattervezetet is elfogadtak. A testület többek között arra is rábólintott, hogy a kincstártól újabb négymillió lejes hitelt vegyen fel a városháza.
A tanácstagok elsőként a költségvetést módosították, félmillió lejjel egészítették ki a különböző intézmények működési költségeit. A tanács arra is rábólintott, hogy egy Ady Endre utcai ingatan a város magántulajdonába kerüljön. Egy rossz állapotban lévő, a Csiha Kálmán Református Kollégium udvarának hátsó részén levő ingatlanról van szó, az iskola vezetősége kérte, hogy bontsák le, mert nem lehet javítani. Ehhez viszont közvagyonból magánvagyonba kell kerülnie – tájékoztatta a tanácstagokat Bokor Tibor polgármester. Az ingatlanban régebb műhely volt, de az iskola tizenöt éve nem használja a romos épületet.
Az elöljáró egy másik határozattervezet kapcsán közölte, hogy a kormány egy rendelettel 750 millió lejjel megtoldotta azt a keretösszeget, amelyet kedvezményes hitel formájában igényelhetnek az önkormányzatok. Emellett meg is duplázták a felvehető összeget, így Kézdivásárhely a meglévő négymillió lej mellé újabb négymillió lejt igényelne – mondotta a polgármester, hozzátéve: ezeket a pénzeket az uniós pályázatok önrészének a finanszírozására fordítják.
„Még ez az összeg sem lesz elegendő, ha az árak olyan mértékben emelkednek, mint eddig. A járóbeteg-rendelő esetében is jelentősen megnőttek a költségek, de ugyanúgy a régi kaszárnyánál, a Dac-tó átalakításánál is. A Bod Péter Tanítóképző udvarán lévő óvoda 99 százalékban kész van, be kell bútorozni. Két kiírás volt a berendezésre, de senki nem jelentkezett. A cégek közölték: amennyiben legalább harminc százalékkal nem növeljük meg az erre szánt összeget, senki nem fogja tudni legyártani a bútorokat” – magyarázta a gondokat Bokor Tibor.
Az elöljáró arra kérte a tanács tagjait, hogy „fájó szívvel”, de szavazzák meg azt a tervezetet is, amely egy tűzfal építésére vonatkozik. Több mint 800 ezer lejes munkálatról van szó, egy falat kell építeni a felújított sebészet és a kórház fő szárnya közé, ellenkező esetben előbbi nem kapja meg a működési engedélyt a tűzoltóságtól.
A testület ezenkívül azt is megszavazta, hogy Kézdivásárhely tízezer lejjel járuljon hozzá Székelyföld Kerékpáros Körversenyének megszervezéséhez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.