Komótosan ereszkedem a temető kerítése mellett, s araszolok hosszan a Dózsa György utcán városom, Sepsiszentgyörgy nyugati bejárata irányába. Ady Séta bölcsőhelyem körül című versét parafrazálom játékosan, a visszatakart sáros-fagyos utcán nehézgépeket kerülgetve, megsajnálva a megroggyant Serestély-kúriát, udvarát: ,,Ez itt a Pacé, látod-e, / Meredek domb, aljában szánkózó gyerekek, / Tán sípálya állt itt egykoron..." Percek teltével ott állok a Büdöskút két forrása között, s egykori futóedzéseim beidegzett szokásaként markomba csorgatom vizét... Szétnézésem sem erőltetem, mert, bár ki tudja, hányszor takarították meg jóérzésű emberek az eldobált műanyag flakonoktól, most is látni néhányat a kerítésén belül... Mintha tegnap lett volna, de negyedszázada múlt, amikor a város akkori tanácsa elkészítette a két forrást övező terméskőalapú vaskerítést, a két kopjafautánzatot! Jól mutatott az akkori megyei útügyi szakmunkásaink óvó-védő ténykedése, s a tervezőnek arra is volt gondja, hogy ízléses fatáblán feltüntessék a két kút vizének összetételét. Sajnos, azt leverték, eltüntették gaz vandálok. Nem volt elfuserált munka, de 1986 óta sok víz kifolyt a Büdöskút két vascsövéből: lepattogott vaskertjéről, forgó kapujáról a fekete festék, panaszosan nyikorog cseles bejárata. Kikezdte az idő vasfoga, de vize nem változott. Íze a régi, s ugyanúgy megállnak körülötte szekerek, gépkocsik gyógyvizet tankolni. Bizony mondom, feleim, nagy érték ez, megyei-városi új vezetőink ne menjenek el behunyt szemmel mellette, ha kitalálták A borvíz útja híres-neves tervezetet. Magam sem csak a kutat szemrevételeztem: a vak is észrevette volna a közelben strázsáló rozzant fémpannókat. A forrástól alig harminc-negyven méterre a Sugás Áruházat reklámozó nagyméretű fémtáblába beleállt a rozsda, kulcsom hegyével ellenőriztem. Az áruház eleganciája szebb, ízlésesebb hírverőtáblát érdemelne. A kartondobozgyárét az ősszel eltüntették. A szomszédos Bordás Panzió eligazító fémoszlopa aránylag új, de a tetejében álló reklámdoboz belső, kút felé néző ablaka betörve. Az oszlopra szerelt ,,dudálni tilos" közlekedési táblát újra kellene festetniük az illetékeseknek. Ahogy a Csorgó utca kitérő végében a városi járat végállomását jelző, autóbuszt ábrázoló fémcsövest is felszámolni, ha küldetését befejezte. Amúgy is ráborult részegen a Csorgó kisvendéglő színesebb, nagyobb irányjelzője — kivel-mivel ütközhetett? A testvérvárosok nevét összetartó fémkeret is rozsdamarta, mint Pató Pál uram kardja, és valaki attól sem fért el. Felülről harmadik táblájáról leégette a festett nevet, csak fekete folt éktelenkedik rútul. Faluhelyeken — pl. Gelencén, Gyergyó­szárhegyen — fából szebb jelét láttam a testvértelepülések tiszteletének! A városunk és testvérvárosaink nevét jelző táblák közti mélyedésben betontörmelék csúfítja az út szélét: a bejáratot, s a kopott, rongyos jelzőtáblákat embermagasságúra nőtt szamártövisek, bogáncsok 100—200 méter hosszú díszőrsége vigyázza, szuronyos fegyverükkel köszöntik Sepsiszentgyörgy kimenő, illetve bejövő vendégeit... A nyáron megválasztott város- és megyevezetőket bizonyára nagyobb horderejű gondok-bajok nyomasztják, mint a hét végi, város végi gyalogséták által kínált látvány. Ám ha elindulnak, őszintén hiszem, hogy az emberi hanyagság, restség és közömbösség tájképe cselekvésre fogja őket késztetni!