Székelyföldi termék természetesen mindig is volt, és reméljük, lesz is. A fogalmat vagy jelenséget kitalálni nem kellett, csak ,,intézményesíteni". A székely szilvapálinka, disznóságok, kürtőskalács, pityóka, díszes kapuk, korondi cserépedények adottak, rátermett és öntudatos székelyek már kitalálták, a többiek megszerették, és magunkévá tették. De nem kellene itt megakadnunk.

Minden termék, szolgáltatás, ami itt születik, és amelyben megjelenik az itteni emberek szellemisége, a tiszta, jó víz, az erős levegő, a föld illata, az mind Székelyföldi Termék. Ezt kell újra felfedeznünk és büszkének lennünk rá. Azzal, hogy intézményes formába öntjük, megerősítjük, hosszú távon megoltalmazzuk, szebb jövőt biztosítunk neki. Mert miről van szó: annak ellenére, hogy tudjuk, nincs jobb a mienknél, a tárcánk szirénhangja képes elnyomni ezt az érzést. Kényelmesebb és olcsóbb elmenni például a Tridentbe, ott egyszerre minden — kevés kivétellel — olcsó és rossz terméket összevásárolni, isten tudja honnan szalajtott — és lassan kizárólagosan alkalmazott — idegen nyelvű kiszolgálókkal megértetni magunkat, mint elmenni a várost behálózó székely ,,áruházak" valamelyikébe, megvenni a mindennapi betevőt. Tehát tulajdonképpen havi 30—50 lejért feladjuk, ami a miénk valamiért, ami nem biztos, hogy értünk van. Jobb ízű lenne a craiovai hús, mint amit itt vágnak, vagy dolgoznak fel? Ne felejtsük el, hogy nem csak a hús ízét tesszük múlt időbe, hanem a helyiek állásait, a saját magunk állásait, napi megélhetését is. Az előbb említett nagyáruházban, látszólag, legtöbb tíz százalék helyi dolgozik, a termékek kilencvenöt százaléka behozott, amíg a helyi boltokban mindkét arány összehasonlíthatatlanul kedvezőbb.

De a hagyományőrzésből mindenkinek ki kell vennie a részét. A ragaszkodást ki kell tudniuk érdemelni a vállalkozóknak is. Jó alapanyag, igényes munka hozza csak el a várva várt gyümölcsöt. Mert ugye egy példa: az állomás negyedi ruhatisztító melletti autómosóból nem elég, hogy karcoltan vittem haza az autómat, a munka egyéb vetületével sem túlságosan megelégedve, az egy szem fiatal lány, akinél fizetnem kellett, megajándékozott egy díjmentes kioktatással az államnyelv pontos ismeretének állampolgári kötelességéről. Én pedig tudomásom szerint elég jól beszélem azt.

Ha kívánhatok valamit az új évre, az az lenne, hogy legyünk erősek és kitartóak abban, ami a legközelebb áll a szívünkhöz. Ha nem is sikerül intézményi alapra helyezni a Székelyföldi Termék márkanevet, tudni kell, hogy az amúgy is rajta van minden itteni terméken, szolgáltatáson. Érezzük a miénknek úgy is, hogy nem sajnálunk érte néhány lejjel többet adni — mert ez amúgy is hozzánk kerül vissza fizetések, helyi cégadók formájában —, és úgy is, hogy vigyázunk annak minőségére.