A Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület első alkalommal szervezte meg a megyeszékhelyen a kézműves napokat azzal a célkitűzéssel, hogy a látogatóknak maguk a kézművesek, népi mesterek mutathassák meg, hogyan készülnek termékeik. Aki végigsétált a főtéren és időzött is a sátraknál, bátran kíváncsiskodhatott, a kézművesek szívesen fogadták az érdeklődést, mindenkinek készségesen válaszoltak, és akadt köztük, aki nemzedékekre visszamenően beszélt a megörökölt és mai napig szakértelemmel, szeretettel űzött mesterségéről.  

„Lábam a lábadon, hasam a hasadon, széles niffegtető, hegyes beleverő. Mi az?” – tette fel a kérdést szombat délben egy érdeklődő fiúnak Bartók Erzsébet. A barátosi kézműves immár 35 éve foglalkozik szövéssel, erre utalt a találós kérdése is. Édesanyja régi osztovátája mellett négy szövőszéke is van – igaz, a hagyományostól eltérően kisebb méretűek –, sőt, némelyiket bemutatókra is elviszi, „szét lehet szedni és összerakni, akárcsak a legót” – magyarázta. Termékeivel gyakran megfordul vásárokban, otthonában kiállítást rendezett be, gyermekcsoportokat, látogatókat is szívesen fogad. Azt tapasztalja, van igény a szőttesekre, nemrég például három szőnyeget küldött Kalotaszegre olyan vásárlóknak, akik hat évvel ezelőtt kérték el névjegykártyáját – tette hozzá.

1992-ben látott neki szalmakalapot készíteni László Zoltán, aki immár fiaival együtt dolgozik és működtet a Hargita megyei Székelydobón szalmakalap-manufaktúrát, amely a család megélhetését is biztosítja. Felmenői közül dédszülei űzték ezt a mesterséget, szülei mással foglalkoztak, s bár ő maga más területeken tevékenykedett, végül a kalapkészítés mellett döntött. Felesége szülei is ezzel foglalkoztak, így amikor udvarolni kezdett, a szalamakalap-készítésbe is belekóstolt. A hétvégi bemutatón egy több mint százéves, kimondottan a szalmakalap varrására alkalmas, Drezdában készült kis gépen dolgozott, amelyet még apósa vásárolt meg egy kalapgyárat működtető zsidó embertől.  A mai, ehhez hasonló gépek már Kínában készülnek, egy új berendezés ára pedig 5500 dollár – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a kalapok alapját képező szalmafonatot régen a család tagjai készítették, gyermekként még ő maga is részt vett ebben a munkában, mára azonban csak egy szűk kör, az idősebb generáció ismeri ezt a technikát. A manufaktúrában felhasznált szalmafonatot a szomszédos falvakból, Bözödről, Kőrispatakról szerzik be – tudtuk meg.

Legalább ötvenszer kézbe kell venni minden egyes darabot, amíg késznek mondható egy-egy cserépedény – osztotta meg az érdeklődőkkel Máthé Imre Levente, miközben a fazekaskorongon a keze alatt egy kis tál született. A korondi mester szerint a fazekasság „nehéz munka, nem lányoknak való”, s igen hosszú folyamat, amíg elkészülnek a tárgyak. „Ha jókedvem van, ha nem fáj a derekam, egy nap 300–350 füles csuprot, káposztafőző fazékból akár hetvenet is elkészítek” – jegyezte meg nevetve. Mázas portékáit nem csupán csodálták a látogatók, de többen válogattak, vásároltak is belőlük. Sokan megfordultak a szomszédos, csíkmindszenti keramikus sátránál is, ahol népi ihletésű használati tárgyak, egyedi dekorációk, színes vázák, gyönyörű teáskannák, tálak sorakoztak az asztalon. A munka szakaszait néhányan lencsevégre kapták, volt, aki filmezett is, az alkotó pedig szívesen mesélt technikáról, folyamatról.  

A háromszéki népművészet és kézművesség fennmaradásáért küzdő egyesület hétvégi seregszemléjének valóban sikerült közelebb hoznia a nagyközönséghez a hagyományos és az abból ihletődő mesterségek lényegét,  az ötletgazda, a szervezők igyekezete pedig dicséretes, hiszen sikerült megmutatni és bebizonyítani, hogy a nálunk szervezett hagyományos vásárokban valódi kézműves portékát, odaadással, szívvel-lélekkel készült termékeket kínálnak a vásárlóknak.