A címbéli kérdés csupán egyike volt azoknak, melyek tegnap délelőtt felmerültek azon a szünidős foglalkozáson, mely immár július dereka óta tart a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár hangulatos kis kertjében. A Kertkönyvtár ezúttal is a sudár fenyő oltalma alatt működik, hívogató színes párnák és babzsákok ölelésében, az intézmény munkatársai pedig gyermekeket és felnőtteket egyaránt szívesen fogadnak a foglalkozásokon, melyek olvasás és mesélés mellett közös játékra és barátkozásra, ismerkedésre is remek alkalmat biztosítanak.
A Kertkönyvtárban tegnap délelőtt Kolumbán Melinda, az intézmény munkatársa hívta mesés kalandozásra a gyermekeket. A csillagszemű juhász története papírszínház segítségével elevenedett meg előttük, s ezzel alkalom adódott arra is, hogy kicsit átbeszéljék a színházzal, bábszínházzal kapcsolatos ismereteiket, tudnivalókat. Egy mesével azonban nem érte be a közönség, a szolgálatos könyvtárosnak újabb történetet kellett elővennie varázsdobozából, ezúttal egy álmából felébredő kis magocska által elevenedett meg a világ szépségei iránti kíváncsiság, a kitartás és a célok elérésének példázata, s végezetül a válasz is a címbéli kérdésre.
A megyei könyvtár harmadik éve futó vakációs tevékenysége igen népszerű, mint arról Kolumbán Melinda érdeklődésünkre beszámolt, idén volt olyan alkalom is, amikor közel félszázan látogattak el hozzájuk, kollégái mellett pedig színészek, Kovács Kati és Magyarosi-Para Imola, a Guzsalyas Alapítvány munkatársa, Benkő Éva is felolvasott a gyermekeknek, korábban pedig Várkonyi Eszter és Boros-Piroska Klára színművészek is meséltek. Azt tapasztalják, nagy az igény a minőségi, értelmes gyermekfoglalkozások iránt, az ingyenes tevékenységekhez akár alkalmanként is lehet csatlakozni, és nem csupán gyermekeket fogadnak, de felnőtteket, idősebbeket is, akik számára szintén előkészítettek olvasnivalót, könyvek mellett a napi sajtót. Egy idősebb hölgy kézimunkázni ült be a Kertkönyvtárba, néhány nagyszülő pedig a külföldön élő, itthon nyaraló unokáival látogatott a tevékenységekre, hogy a gyermekek magyar közösségben legyenek – sorolta példaként.
A foglalkozások másik hozadéka, hogy a közös játékok idején új ismeretségek, barátságok szövődnek, előfordult már az is, hogy az új barátok a könyvtáras program után átkérezkedtek egymáshoz. A minőségi időtöltés mellett a kezdeményezés célja, hogy a kis olvasók megismerjék a könyvtár munkatársait, így a felolvasásokat, foglalkozásokat a gyermek- és felnőtt kölcsönző, illetve az olvasótermes kollégák vezetik felváltva, ki-ki kedvenc történeteit hozza el az érdeklődőknek. Nem csupán magyar, de román mese felolvasásával is bővítik a találkozókat, hogy a gyermekek szókincsét, ismereteit gyarapítsák.
A Kertkönyvtár ma és holnap, illetve jövő héten keddtől péntekig 10 és 12 óra között látogatható, a kezdeményezők szívesen látják az érdeklődőket, azokat is, akiknek eddig nem volt alkalmuk megfordulni a könyvtárban, a beiratkozás ilyenkor ingyenes – hívták fel a figyelmet.