Előre elmondhatjuk: az e hónapban megjelent Mindenki másképp gyászol című regény minden betűjével rászolgált a várakozásra. Gonzó-pikareszk írás. Gonzó, mert az énen átengedett újságírás jegyében született, pikareszk, mert bárhol felüthető – az egyik történetből nem következik a másik, bár az igazi hatást akkor éri el, ha elejétől a végéig olvassuk. És fejhajtásos. Fejhajtásos, mert olvasása közben önkéntelenül is lehorgad az olvasó feje: ilyen a világ. Világosan érezni, hogy a regény történetei a szerző saját tapasztalataiból születtek. A végtelenségig lecsupaszított nyelv, mely mégis sokatmondó és egy sokkoló, traumatikus, már-már ijesztő világba szippant bennünket.

Szanatóriumban vagyunk, ahol a PTSD-től próbál megszabadulni a főszereplő, vagyis a poszttraumás­stressz-szindrómától, amelyet az ukrajnai háborúban „szerzett” az orosz aknatűztől. A PTSD valójában belepi az egész könyvet, kiterjedése félelmetes: „A következő évtizedekben egy egész ország üvölt majd éjjelente a szomszédban és csikorgatja a fogait. Attól függetlenül, hogy megnyerik vagy elveszítik a háborút” – írja a szerző. Mint aki többször is volt Ukrajnában, magam is elmondhatom: e megállapítás teljesen megállja a helyét. Kárpátalját belepi a ki nem mondott, nemzetiségtől független félelem, aggódás, belső remegés. És az még a csendesebb helyek közé tartozik. A regényen végigmenetel ez a belső remegés.

Elmegy a frontra, majd onnan hazatér, és beköltözik az emberek lakásaiba. Beszélni nem tudó katona ér haza a harctérről, hogy aztán az öccse őrüljön bele gyógyulásába. Már nem létező családját védő katona épít nap mint nap létezőt a nemlétből, hogy túléljen. Teje-apadt anya próbál tejport keresni csecsemőjének, mellében tályog. Itt angyal érintése a halál. A drogok olyan kellékek, melyek nélkül nem lehet létezni, mégis borzalmasan rombolóak. Már-már archaikus tanulság, hogy a PTSD-ből meggyógyulni nem lehet, innen az út a betegséggel együtt vezet tovább: „Tudja valaki, hogy mit jelent a kincugi?” Senki sem jelentkezik. „Ez az arannyal ragasztás művészete Japánban. Fognak egy törött cserépedényt, és összeragasztják a szilánkokat. Az illesztést arannyal öntik ki. A kincugi filozófiája az, hogy a törött edény a töréseivel együtt lesz teljes, mint ahogyan az élet is azokkal az. Szeretem úgy gondolni, hogy mi is ezt csináljuk itt. Mindenki megragasztja az összetört életét. Ehhez azonban minden cserepet meg kell találni, és össze kell illeszteni a hiányzó részeket. Én a keresésben segítek, önök ragasztanak.”

Félelmetes valóság ez, főként azoknak, akik maguk is voltak pánikbetegek. Jászberényi világában már-már mindenki egyfajta sokkban létezik. Még az a pszichiáter is, aki szakmája egyik ünnepeltje, csupán orgiák rendezésével képes legyőzni önnön hiábavalóságának traumáját. Mások alkoholhoz, kábítószerekhez menekülnek.

A szerek elől a sivatagba megy leszokni Maros, a regény fő karaktere (valójában a szerző alteregója), hogy rájöjjön, önmaga elől nincs menekülés, bármennyire is közhelyes ez a kijelentés. Egyiptomban ilyennel találkozni: „Amikor a főpincér hátrament, a tekintete találkozott Maroséval. A túlélést látta a szemében. Azt, hogy nem vitatkozol valakivel, aki fél órával ezelőtt agyonlőtt egy embert.”

És ott van a „mi” háborúnk. Európa háborúja, az ukrán háború. A fent leírt borzalmak jókora részét teszik ki a könyvnek, élénken érzékeltetve, hogy aki a háborút élteti, azzal tényleg valami gond lehet. Hiteles beszámoló, mondanivaló ez, ismétlem: a szerző számos alkalommal megjárta az ukrán frontot.

E műben borzalmas a humanizmus hiánya – holott a szerző mélységesen humanista. Nem foglalkozik politikai klisékkel, nem macsó, nem polkorrekt, ezek az értékek ebben a világban egyszerűen meghaladottak. Itt az életről, annak túléléséről van szó.

Jászberényi Sándor regénye minden kétséget kizáróan az év legfontosabb megjelenései közé tartozik. A szerzőnek sikerült önmagát is túlszárnyalnia, és ez nem volt könnyű feladat. A többit majd elmondja a mű.

Miklóssi Szabó István

Jászberényi Sándor: Mindenki másképp gyászol
Kalligram Kiadó, 2023