Ha feltűnt egy ellenséges egység, órákon keresztül feküdtek néma csendben, majd az ellenkező irányba indultak tovább. Már látták a városra zuhogó tűzesőt és érezték a föld remegését, amikor belefutottak egy csapat szeparatistába.
Egy húszfős egység táborozott alattuk egy vályogházban. A dombról, ahol feküdtek, jól látták, hogy a háznak nincs meg az egyik oldala. A tetejéből kiálló gerendák meztelenül meredtek az ég felé. A ház udvarán tűz égett. Két olajoshordót álltak körül a katonák. A ház előtt fagyott veteményes. Két őr sétált körülötte. Látszott a leheletük a levegőben.
Sztyepan kézjelekkel mutogatta, mit fognak csinálni. A földön hasalva, suttogva adta ki a parancsokat.
A terv egyszerű volt. Az egység különválik. Négyen kiiktatják az őröket, a többiek bekerítik a házat és tűz alá veszik. Oleg a puskájával marad a dombon és fedezi a csapatot.
Anton azokhoz került, akiknek az őrök elintézése volt a feladata. Oleg ajánlkozott, hogy inkább ő megy, és Anton maradjon helyette a puskával, de Sztyepan egy mordulással eldöntötte a kérdést: „Téged már láttalak lőni.”
Anton egy idősebb férfival kúszott a szántó sarkáig. Az öregnek hiányoztak az első fogai.
„Késsel” – sziszegte Anton felé.
Három méterre feküdtek az őrszemtől. Hallották, ahogyan a fagyott föld ropog a csizmája alatt, látták a kipirosodott arcát.
Az öreg előrébb mászott. Az volt a terv, hogy akkor kapja el, amikor visszafordul, és Anton majd rohan segíteni.
Antonban nem volt sem félelem, sem bizonytalanság. Bár nem látta az angyalt, biztosan tudta, hogy ott áll felette. Szorította a bajonettet és imádkozott. Amikor meglátta a földről felugró öreget, ő is felugrott.
Látta a halálfélelmet a vele egyidős fiú arcán, a döbbenetet, ahogyan a golyóálló mellénye felett markolatig süllyed a penge a testébe, érezte a forró leheletét.
A szántó másik oldaláról lövések dörrentek. A fogatlan öreg, aki hátulról szúrta meg a katonát, megrándult, majd elesett.
Anton a földre vetette magát, a vállához emelte a gépkarabélyát és a lövések irányába fordult. A szántó másik oldalán álló őr lőtt. Pont ennyi ideje volt, mert a két másik felderítő azonnal a földre rántotta, ahol végeztek vele.
Hirtelen hangzavar lett. Fegyverek torkolattüze villogott a ház körül. Anton látta, hogy négy katona kimenekül a házból, és arra futnak, ahol ő fekszik. Az járt a fejében, amikor feltérdelt és lelőtte őket, hogy mennyire könnyű ölni.
Dermedt csend lett, ebből tudta, hogy véget ért a harc. A felderítők felálltak a földről, körbejárták a házat, de az ellenségből senki sem maradt életben. Nekik egyedül az öreg volt a veszteségük.
A parancsnok némán bólintott, amikor Anton bement az udvarra, ahová a holttesteket gyűjtötték. Végül Oleg is megérkezett a szántó felől, kezében a Dragunov mesterlövészpuskával. Zihálva kapkodott levegőért.
„Ügyes fiú ez a te barátod” – mondta Sztyepan, majd kiadta a parancsot az indulásra.
A romok között heves harcok voltak. Folyamatosan dörgött az ég és remegett a föld. Nappal fekete füst szállt az ég felé, éjjelente narancssárga lángokkal égett a város. Az ukrán hadsereg keményen védekezett. Számolniuk kellett minden kilőtt golyót, mert az ostromgyűrűt körülöttük már semmi sem törte át. Mindenki tudta, hogy a helyzet reménytelen, mégis faluról falura, majd házról házra harcoltak. Az ellenség már Debalceve elővárosában volt.
Miután bejutottak a városba, Antont a géppuskásokhoz helyezték. A város déli oldalán voltak beásva. Folyamatosan aknatűzben álltak és lőtték a hullámban támadó oroszokat.
Anton kitett magáért. Két napon keresztül állt a géppuska mögött és lőtt. Akkor sem hagyta abba, amikor a mellette álló katonát lelőtték. Amikor fel kellett adni a pozíciót, utolsónak mászott ki a lövészárokból, felrobbantva a géppuskát és a megmaradt muníciót.
Olegről és a többiekről semmit sem hallott. Ha nem kellett harcolnia, a falnak dőlve olvasta a Bibliáját. Négy nap telt el így a vérben. A negyedik nap éjszakáján arra ébredt, hogy valaki a vállát rázza. Egy rádiós tiszt volt a főhadiszállásról.
„Sajnálattal tájékoztatom, hogy a szülei a tegnapi napon balesetben elhunytak.”
„Milyen balesetben?” – kérdezte.
„Arról nem kaptunk hírt.”