A második világháború vége felé, Románia 1944. augusztus 23-i átállását követően a román és a szovjet csapatok betörtek Észak-Erdélybe, augusztus 26-án a szovjet csapatok hatalmas mészárlást követően elsőként Úzvölgyét foglalták el. Az évforduló kapcsán Történelmünk rovatunkban a Hadtörténelmi Közlemények 1998-ban megjelent 111. évfolyama 4. számából Ravasz István Az erdélyi hadműveletek 1944 késő nyarán-kora őszén című tanulmányából közlünk részleteket, a lábjegyzetek elhagyásával, a szerkesztő alcímeivel.
Augusztus 24-én a 2. Ukrán Front jobbszárnya a Keleti-Kárpátokban kijutott a magyar határ közelébe. A 40. hadsereg ékei megközelítették Karácsonkőt (Piatra Neamț), a 7. gárdahadsereg ékei elérték a hegyekbe felvezető Tatros völgyét. Előbbinél a Kirchner-csoport, utóbbinál az Abraham-csoport (mindkettő a 8. német hadsereghez tartozott) késleltette előnyomulásukat.
25-én Friedrich Kirchner páncélos tábornok, az LVII. Páncélos hadtest parancsnoka Karácsonkő keleti szegélyére vette vissza harccsoportja arcvonalát. A várossal a németek a moldvai Románia egy szeletét is tartották. Egy út vezet csak onnan a hegyekbe, amely feljebb, még román területen előbb ketté-, majd háromfelé ágazik. A legészakibbon fel lehet jutni Vatra Dornei városhoz, amely a Borgói- és a Radnai-havasok keleti lábainál fekszik. A középső a Békás-tó és a Keleti-Beszterce völgyében a Borszéki-szoroson át vezetett Magyarországra, a déli egyenesen felvezet a Gyilkos-tóhoz és a Békás-hágóhoz. Az első harcok magyar területen azonban nem ott törtek ki, ahol a szovjet csapatok elérték a határt. (…)
A magyar határt a román erők egy nappal korábban lépték át, mint a szovjetek. Augusztus 25-én Marosvásárhely körzetében a román határőrség kisebb erőkkel harcfelderítő vállalkozásokat indított, amelyeket a magyar határvédelem még aznap vissza is szorított a határon túlra. Másnap több helyen történtek román betörések. Brassótól északkeletre az aldobolyi román határőr őrs behatolt Illyefalvára, de a magyar csendőrök visszavetették a határon túlra. (…)
Az Úz völgyében és az Ojtozi-szorosban
Augusztus 26-án a front elérte és átlépte Magyarország (akkori) határát. Ez az a nap, amelyet a magunk részéről a magyarországi harcok kezdeteként értékelünk. E napon egy harckocsikkal megerősített szovjet gyalogos kötelék Dormánfalva irányából feljött az Úz völgyében és átlépte a határt. A Dél-Ukrajna Hadseregcsoport napi jelentéséből az is kiderül, hogy a szovjet ékek elérték az Ojtozi-szoros keleti bejáratánál a román oldalon lévő Gorzafalvát, de a határt még nem. Az Ojtozi-szorosba és az Úz völgyébe a német Abraham-csoport részei vonultak vissza. A 70. határvadász csoport kötelékébe tartozó 32. határvadász-zászlóalj 1. százada az Úz völgyébe települt, közvetlenül a határra (az ún. Zollamihoz), 2. százada a Csobányos völgyébe, Csobányostelepre. A 67. határvadász csoport kötelékébe tartozó 26. határvadász-zászlóalj 2. százada az Ojtozi-szorosban a közvetlenül a határon lévő Sósmezőn telepedett le. Az erődszázadok közül a 32/1. Úzvölgy-Zollamt, a 24/1. Ojtoztelep térségében biztosította a völgyzárakat. Ezen kötelékeket erősítették a 11. és 13. székely határőr zászlóalj őrsei. (…)
A 8. német hadsereg balszárnyával szemben, a Beszterce-hegység északi lejtőin és attól északra a 40. szovjet hadsereg; délre, a 8. hadsereg jobbszárnyával, illetve a IX. magyar hadtesttel és a Székely Határvédelmi Erőkkel szemben a 7. szovjet gárdahadsereg harcolt. Ennek arcvonalán vetették be a 2. lovas-gépesített csoportot (Gorskovcsoport). Az Úz völgyébe betört szovjet csoportot harckocsikkal megerősített gyalogos kötelék követte. A gyalogság a 7. gárdahadsereghez, a harckocsizó kötelék a 23. harckocsi hadtesthez tartozhatott.
A szovjet csapatok 1944. augusztus 26-án az Úz völgyében átlépték a magyar határt. Megkezdődtek az 1945. április 12-ig tartó magyarországi harcok. A német 46. gyaloghadosztály és az egy műszaki zászlóalj részeit összefogó Festner-csoport augusztus 26-án visszahátrált a Csobányos-völgyébe. Ott csupán a 32/2. határvadászszázad és a 13. székely határőr zászlóalj őrsei álltak. A szovjet csapatok 26-án a Csobányos völgyében is elérték és átlépték a határt, de nem hatoltak be mélyen az ország területére. Noha nem ütköztek számottevő ellenállásba, mégis megálltak. Ez arra enged következtetni, hogy egy kisebb létszámú csoportról, oldalbiztosító őrsről vagy harcfelderítő járőrről lehetett szó.
Ezen a napon a dél-erdélyi határon is incidensek voltak. Ekkor robbantak ki az ellenségeskedések a Barcaságban a német és a román hadsereg között. E napon vették birtokba a román csapatok a Tömösi-szorost a 8. német hadsereg csapattöredékei ellenében. A Brassótól délre fekvő szoros elvesztése – pontosabban meg nem szerzése – érzékeny veszteség volt a németek számára, mivel ez volt a legrövidebb és a legnagyobb áteresztőképességgel rendelkező átjáró a Déli-Kárpátokon, s a Bukarest–Ploiești körzetében harcban álló erős német kötelékek ezen át vonulhattak (volna) vissza Magyarországra. Eredendően a szoros mindkét oldala román kézen volt, hiszen a Barcaság a második bécsi döntést követően is Romániában maradt. Ott nem álltak rendelkezésre magyar csapatok, amelyek fedezték volna a német visszavonulást, illetve a román kiugrást követően azonnal lezárták volna a hágót. A brassói román összekötő törzs egyébként csak 26-án vált ki a hadseregcsoport kötelékéből. Ez volt az utolsó, német parancsnoklási szervezetből kivált román parancsnokság. Azok a román tisztek, akik a királypuccstól számítva a negyedik napig sem álltak át, a háború végéig német oldalon harcoltak. Számuk azonban igen csekély volt.
A karácsonkői hídfő védelmét fokozatosan a 46. gyaloghadosztály vette át a Kirchner-csoporttól, ahogyan érkeztek a csapatrészei Moldvából. 26-án a védelembe bekapcsolódott a Kessel-csoport kötelékében a 286. rohamlövegdandárral és két lövészszázaddal. (…)
Úzvölgye és Sósmező elfoglalása
A szovjet 2. lovas-gépesített csoport részei a 7. gárdahadsereghez tartozó gyalogsággal két, akkor Magyarországhoz tartozó települést foglaltak el. A 23. harckocsihadtest az Ojtozi-völgyben, betörve a magyar 26/2. határvadászszázad és a német Abraham-csoport védelmébe, elfoglalta Sósmezőt. A német–magyar csapatok rövid, de heves harc után nem erőltették tovább az Ojtoz völgyének kiszélesedésében fekvő nagyközség védelmét, inkább visszavonultak az Ojtozi-szoros keleti bejáratához, ahol a 24/1. magyar erődszázad megszállta völgyzár volt. 27-én reggel az Ojtozi-szorosban álló német–magyar erők még ellentámadást készítettek elő, azonban 17.15-kor már Sósmező elvesztéséről futott be jelentés a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport törzséhez.
Nem a közigazgatásilag önálló Sósmező volt azonban az első. Úzvölgytelep elfoglalása előző nap történt. Igaz, Úzvölgytelep nem volt közjogilag önálló község, Csíkszentmártonhoz tartozott, de házakkal rendelkező, térben különálló, állandóan lakott hely. Ilyenformán Úzvölgytelep volt az első település, de Sósmező volt az első község, amely 1944-ben Magyarország akkori területén a szovjet csapatok birtokába került.
Az Úz völgyében a szovjet Gorskov lovas gépesített csoport 5. lovas hadteste is működött. A csoport, amelynek állományában 20–30 harckocsi is volt, délelőtt meglepetésszerűen elfoglalta a határon lévő vámot, majd Úzvölgytelepet, s körülzárta a völgyzárat. Az Abraham-csoporthoz, a 32/1. határvadász századhoz, a 32/1. erődszázadhoz és a 4. székely határőr zászlóaljhoz tartozó német–magyar katonák a völgyet szegélyező hegyekre húzódtak fel. A szovjet ékek befutottak az Aklos csárdáig.
26-án a Csobányos völgyében érték el a szovjet csapatok a Magyarós-hegy északi lábait, 27-én az Úz völgyében a délit. A hegyen állásban lévő, illetve az oda az Úz völgyéből felhúzódott katonák 28-ára virradóra visszavonultak a Csobányos-völgybe. Akik északnak mentek le a hegyről, mert nem tudtak még a szovjet csapatok jelenlétéről a Csobányos völgyében, fogságba estek, akik északkelet felé húzódtak vissza, 28-án estére megérkeztek Csíkmenaságra. Aznap, amikor az első szovjet kötelékek átlépték a magyar határt, a Honvéd Vezérkar 6. osztálya semmitmondó közleményt juttatott el a sajtónak. A 11 soros kommünikéből a keleti front eseményeivel foglalkozó három sor így hangzott: „A magyar hadsereg Kárpáti arcvonalán az elmúlt héten kölcsönös felderítő tevékenységen kívül jelentősebb harccselekményekre nem került sor. Az ellenség helyi támadó vállalkozásait mindenütt visszavertük.” A „támadó vállalkozás” akkor kis erejű harcfelderítést, nem pedig területfoglalásra irányuló előrenyomulást jelentett.
Erdélyi harcok
A következő, szeptember 2-án keltezett hadijelentés bővebben foglalkozik az erdélyi harcokkal. A Mezőhegyes, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy térségében végrehajtott román betörésekkel indít, hangsúlyozva, hogy azokat a saját csapatok minden esetben visszaverték (ami akkor, egy-két község elvesztését leszámítva, megfelelt a valóságnak). A Keleti-Kárpátokban, a Gyimesi-szorostól délre végig Székelyföldön a hadijelentés súlyos harcokról tesz említést. Megírja, hogy erős szovjet és román kötelékek több ponton behatoltak az ország területére. A kommüniké szerint magyar, székely (sic!) és német csapatok ezeket minden esetben a határra vetették vissza. Ez viszont már nem fedte a valóságot. A közlemény említést tesz a magyar csapatok román és szovjet területen végrehajtott harci tevékenységéről is. Augusztus 27-én a Honvéd Vezérkar hadműveleti osztálya nagyobb erő kiérkezését jegyezte fel a Keleti-Kárpátokban a határ előterébe, egy szovjet hadtestet a Tatros völgyében. Ez valójában több volt: a Gorskov lovas-gépesített csoport 5. lovas és 23. harckocsihadteste, továbbá a 7. gárdahadsereg egy lövészhadosztálya. Harcoslétszámuk nem volt magas, innen eredhet, hogy a magyar harcfelderítés egy hadtestnek vélte az Ojtozi-szorosba, illetve az Úz és a Csobányos völgyébe beérkező erőket. Három szovjet hadosztályt jelentettek a Békás-szoros előteréből, a karácsonkői hídfőnél. Ezek a 7. gárdahadsereg 25. gárda-lövészhadtestének csapattestei voltak. A Tölgyesi-szoros előterében két szovjet hadosztályt és egy román hadtestet jelentettek. A szovjet hadosztályok a 24. gárda-lövészhadtesthez tartoztak, a hadtest innen hiányzó harmadik hadosztálya volt az, amelyik a Gorskov lovas-gépesített csoport gyalogságát alkothatta. A román hadtest a 7. hadtest volt, kötelékében a 103. és 104. hegyi parancsnoksággal (később hadosztállyal), a 8. határőrezreddel és a 17. gyalogezreddel. A később e térségben lezajlott harcokban a román erők így, hadtestkötelékben nem vettek részt. (…)
Augusztus 28-án a székelyföldi határ déli szakaszán teljes szélességében fellángoltak a harcok. A szovjet csapatok szinte minden járható völgyben átlépték a határt és felvették a harcérintkezést a Székely Határvédelmi Erőkkel. (…) Augusztus 28-án a Csobányos völgyében óvatosabban haladó szovjet csapatok birtokba vették Csobányostelepet. Másnap egy harckocsikkal is rendelkező harcfelderítő járőr, átlépve a vízválasztót, elérte Csíkszépvíz–Csíkcsomortán–Csíkszentlélek előterét, de nem foglalt el lakott helyet. A német napi jelentésben szereplő Sóstelek csak egy tanya a Csobányostól néhány kilométerre folyó Szulta-patak mentén, fenn a hegyekben. A 32. magyar határvadász zászlóalj német páncélozott harcjárművek támogatásával a fenti községektől 9–10 km-re keletre, még mielőtt a szovjet alegységek kiléptek volna a magasabb hegyek közül, megállította azokat. 30-án a Csobányos völgyéből 28-án kijutott szovjet ékek betörtek Csíkszépvízre. 31-én az állásaikból kivetett magyar alosztályok a 10. rohamtüzérosztály támogatásával visszafoglalták a községet.
Az Úz völgyében 28-án a harcvonal három napra stabilizálódott. A rögtönzött magyar alakulatokból és határőr-, illetve határvadász alosztályokból felállított három zászlóaljnyi erő az Abraham-csoport támogatásával 28-án ellenlökést indított és elérte az Aklos csárdát. Az aklosi elágazóról csak 31-én vonultak vissza a Csíkszentmárton–Pottyond terepszakaszra, de még úgy, hogy 25 kilométerrel a falvak előtt beásva magukat azokat is védték, feladták viszont Egerszéket. A hadseregcsoport napi jelentése arról ír, hogy a magyar ellenlökés nem tört át, ellenben egy szovjet támadás áttört és teret nyert Csíkszentmárton irányába. Ez a Honvéd Vezérkar napi tájékoztatóinak ismeretében pontosításra szorul. A magyar ellenlökés valóban nem tört át, de nem is ebből a célból indult, hanem azért, hogy tisztázza a helyzetet az Úz völgyében. Eljutott az aklosi elágazóig, ahol a magyar csapatok három napon át lezárták a csíkszentmártoni irányt. Feladatát tehát teljesítette.
A szovjet harcfelderítő járőr a másik irányban jutott túl az aklosi elágazón, nem a csíkszentmártoniban. A magyar forrásanyag egyértelművé teszi, hogy a járőr a Kászon völgyében jutott le az első falu, Kászonfeltíz határába, arról azonban nem tesz említést, hogy bevonultak volna a faluba, sőt, kifejezetten felderítő csoportról ír, azt pedig tudjuk, hogy e szovjet csoportoknak általában nem szabták feladatul lakott települések elfoglalását. 30-án a Kászon felső folyásánál fekvő Kászonfeltíz, Kászonaltíz, Kászonimpér és Kászonjakabfalva szovjet kézre került. A napi tájékoztató szerint a szovjet csapatok elérték a Kászonjakabfalvától délre telepített völgyzárat. Ott elakadtak, illetve nem erőltették tovább a támadást Kézdiszék irányába. Az Úz völgyében harcoló szovjet csapatok erejüket a nyugati irányban koncentrálták, ez váltotta ki a 31-i magyar–német visszavonulást az aklosi elágazótól. Az augusztus 31-én a Csíkszentmárton–Pottyond terepszakaszra visszavonult német–magyar csapatok meg tudták szilárdítani állásaikat. Ezt elősegítette a német Breith csoport bekapcsolódása a harcokba, szeptember 3-án egy erősebb szovjet támadás mégis majdnem áttörte harcvonalukat. Ezt a védőszakaszt csak szeptember 11-én éjfélkor kezdték feladni, amikor már megindult Székelyföld kiürítése.
Augusztus 28-án egy szovjet lovas harccsoport a Kászon-patak mentén átlépte a határt, északnak fordult és kijutott az Ojtozi-szoros nyugati kijáratánál lévő Ojtoztelephez. A keleti kijárathoz előző nap visszavonult német–magyar erők feladták a szorost és a telepet. Másnap a német Abraham-csoport részei, a magyar 26/2. határvadász- és 24/1. erődszázaddal Bereck irányából ellenlökést indítottak és visszafoglalták az Ojtozi-szorost, illetve Ojtoztelepet. 28-án a harcvonal a Gyimesi-szorosban is elérte az országhatárt. A Gyimesi-szoros a Csobányos völgyétől 20 km-re északra található, benne maga a Tatros folyik Moldva irányába. A tulajdonképpeni szoros messze bent volt az országban. Attól a ponttól, ahol a folyó kilépett Magyarországról, légvonalban 12 km-t, de a folyó több mint derékszögű kanyarulata miatt a völgyben haladva felfelé 17 km-t kellett megtenni a szoros alsó bejáratáig, Gyimesfelsőlokig. A határnál, Gyimes községnél csak a 32. határportyázó század őrsei teljesítettek szolgálatot. A völgyet feljebb két helyen zárta le völgyzár: Gyimesfelsőloknál, a szoros bejáratánál (32/2. erődszázad) s előtte 6 km-re Gyimesközéploknál (32/3. erődszázad). Két zárat azért telepítettek, mert a felsőloki a tulajdonképpeni Gyimesi-szoros bejáratát zárta le, a középloki a falu alatt a Tatrosba torkolló Hidegség völgyét. E patak völgyében felfelé haladva ugyanis rá lehetett térni a Balánbányán át Gyergyószentmiklósra vezető hegyi útra, amely a Békás-szorostól Magyarország irányába lefelé vezető völgybe torkollott, s azon át a Békás-szorost lezáró erők hátába lehetett kerülni. 28-án a szovjet 5. lovas hadtest jobbszárnya a Tatros mentén elérte a határt, elfoglalta a román oldali Palánka határvárost, s az attól 1 km-re lévő, magyar oldali Gyimest. Nem ért el azonban maradandó sikert, ugyanis a német Festner-csoport egy része, amelyik a Tatros völgyében Moldva felől visszavonulva éppen aznap ért a határhoz, Brusturoasa felől hátba támadta a szovjet harccsoportot s visszafoglalta Palánkát, illetve Gyimest.
A Gyimesekben
A Festner-csoport azonban nem állt meg a határon, hanem tovább hátrált felfelé a Tatros mentén. 29-én a Gyimesközéplok előtti völgyzárig vonult vissza. A völgyzár alatti falvakat (Gyimes, Tarhavaspataka, Gyimesbükk) feladta. Magában a szorosban 30-án nem voltak számottevő harcok, de a Palánkától délre a hegyekbe felvezető úton a szovjet oldalőrsök felhatoltak a Csobányos völgyét északról határoló hegyekig, s (ellenállás nélkül) elfoglalták az út menti öt kis falut, ebből hármat – Gyepecze, Sóstelek és Kostelek – magyar területen. 31-én a hegyeken, Csügéstől nyugatra átkelve, leereszkedtek a Boros-patak mentén, elfoglalták Borospatakot, s Gyimesközéplok és Gyimesfelsőlok között kijutottak a Tatroshoz. Gyimesközéplok, bár így a hátába kerültek, még nem esett el, oda kelet felől épp aznap érkezett be egy visszavonuló német zászlóalj. 28-án Németvásár felől az 50. szovjet lövészhadtest csapatai behatoltak a hegyek közé, s a XVII. német hadtest védősávjának déli szárnyán (még román területen) elérték a Békás-tó északi csücskét. A 46. gyaloghadosztály részei nem tudták megtartani a tó keleti szegélyét, a szovjet ékek másnap észak felől a Beszterce és a Békás összefolyásánál elérték Békás városát. A németek a kelet–nyugati irányban keskeny, de észak–déli irányban hosszú tó nyugati partján nem foglaltak védőállásokat. Ez a betörés veszélyeztette az LVII. Páncélos hadtest északi szárnya által tartott karácsonkői hídfő hátát, hiszen a Beszterce keskeny völgyén túl másfélezres hegyek magasodnak, s ha a völgy elvész, nincs hol visszahúzódniuk Magyarországra, bekerítésbe kerülnek. Magát Karácsonkő városát a Kessel-csoport még 27-én feladta, de attól 8 km-re feljebb, a Beszterce völgyében a hídfőállást tovább tartotta.
Az előző napi északi szovjet előretörés miatt 30-án az egész hídfőt feladta, s Békás városáig vonult vissza, lezárva a Békés-szoros moldvai feljáratát. Hátát ezzel a manőverrel biztosította, ugyanis onnan már nem volt más felvezető út a hegyekbe, mint a Békás-patak völgye. Másnap folytatta a visszavonulást, kiürítette Békás városát és Gyergyóbékásnál átlépte a magyar határt.
Ravasz István
