Megéri még egy esztendőt a Cigaretta utcában tanítani az egykori Út- és Hídépítő Rt. irodáinak átalakításával létrehozott osztálytermekben, mert a felújítás és bővítés alatt álló régi iskolaépület olyan korszerű infrastruktúrát biztosít majd a speciális oktatás számára, amelyre régóta igény lenne – mondta lapunk megkeresésére Kovács Attila, az iskola aligazgatója.
A sepsiszentgyörgyi Speciális Iskola bővítésének, felújításának munkálatai tavaly júliusban kezdődtek meg. A közel háromnegyed részben háromszéki önkormányzati és negyed részben európai uniós finanszírozással, összesen 24,6 millió lejes beruházással megvalósuló projekt révén a tizenhat tantermes iskola még nyolc tanteremmel bővül, és lesz multifunkcionális tornaterem, könyvtár, laboratórium, konyha, étkezde, műhely, felvonó az emeletre a mozgássérültek számára – tudtuk meg Henning Lászlótól. A megyei tanács alelnöke elmondta, a legtöbb százhetvenöt diákra berendezkedő speciális iskola egyedülálló Kovászna megyében, ezért minden feltételt biztosítani szeretnének az ilyen igényű gyermekek számára, a 2024/2025-ös tanévet pedig egy korszerűen felszerelt épületegyüttesben kezdhetik meg a diákok és tanítóik.
Ütemterv szerint haladnak az építkezési munkálatok, a megyei tanács pályázata alapján télen a bútorzat is megérkezik, ha minden feltétel adott, jövő szeptemberben kaput nyitnak a felújított iskolában – mondta Kovács Attila aligazgató. Az intézményvezető úgy véli, megéri zsúfoltan működniük egy-két évig, mert abban bíznak, olyan iskolájuk lesz, ami régóta megilleti az oktatás e területét.