Egyre jobban látszik, mennyire szép épület lesz a kézdivásárhelyi egykori Székely Katonanevelde: most már az épület külső részén is sok helyre felkerült a végleges festés, néhány helyen még a vakolás zajlik. A belső udvarban csak a területrendezés maradt hátra.
Az épület európai uniós forrásokból újul meg, egy kombinált pályázat révén, ami a Dac-tó szabadidőközponttá való átalakítását is lehetővé teszi.
A felújítást végző Conico Rt. szemlátomást a munka nagy részén túl van, hiszen romos falak most már sehol sem látszanak. Ahol szükséges volt, a falakat megerősítették, a vakolatot mindenhol felhordták, beszerelték a fűtésrendszer elemeit, kialakították a villanyhálózatot, a mosdók, pincék már sejtetik a végső formát, a padlót pedig kőlapok borítják.
A belső udvaron a falak le vannak meszelve, úgy tűnik, hogy ott már csak a terület rendezése maradt hátra. Az épület külső részén zajlik a jobboldali timpanonban lévő falfestmény restaurálása, a vakolás és meszelés a Vasút utcai részen, illetve az ingatlan hátsó traktusánál, mely a 30-as udvartérben található.
Domokos Kinga munkálatot felügyelő építőmérnök érdeklődésünkre néhány adattal érzékeltette az épület méretét: 1100 négyzetméter felületre került kőpadló, a külső festés pedig 3300 négyzetméteren zajlik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.