A huszonnegyedik kovásznai városnapok első műsorszámára ma este hat órakor a Kádár László Képtárban kerül sor, ahol dr. Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének adjunktusa megnyitja Lovadi Kinga nagyváradi képzőművész egyéni tárlatát. A rendezvénysorozat hivatalos megnyitóját holnap 18 órakor tartja Gyerő József polgármester a főtéri színpadon. A beharangozott autóverseny megszervezését az illetékes szövetség biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezte, ezért a megmérettetés elmarad.
A szűk négynapos rendezvénysorozatot számos zenés-táncos műsor és sportvetélkedő színesíti. Lesz hagyományos és helyi termékvásár, élő szoborpark, gyermekfoglalkozás, bográcsos főzőverseny és horgászverseny is. A nagyszínpadon minden este neves előadók koncerteznek. Szombat délben a Városi Művelődési Központban köszöntik az aranylakodalmasokat, este a két koncert közötti szünetben kiosztják a Tiszta udvar, rendes ház vetélkedő díjait. A Pap-kertben pénteken és szombaton 20 órától hajnali kettőig a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) szervezésében a KULT-ŰR ifjúsági színpadon több DJ is fellép.
Mivel az illetékes szövetség – biztonsági okokra hivatkozva – nem engedélyezte, a beharangozott tündérvölgyi gyorsulási autóverseny elmarad. Gyerő József polgármester közösségi oldalán kifejtette: a szövetség azzal indokolta elutasító döntését, hogy nem szavatolt a versenyzők és a résztvevők biztonsága, pedig ugyanez a szövetség, ugyanerre a helyre, ugyanilyen körülmények mellett a korábbi évek során mindig megadta az engedélyt.
Az elöljáró lapunknak elmondta: akárcsak tavaly, a Kovászna Napokra idén is rászervezték a sepsiszentgyörgyi Tabakó Fesztivált. „Reméljük, hogy jövőre ez nem fog megismétlődni. Erre vonatkozóan biztosítékot kaptunk” – mondta a polgármester.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.