Unitárius családi táborA Jóisten előtt nem kell szerepet játszani

2023. szeptember 14., csütörtök, Közélet

Szaladgáló, derűs gyermekek, beszélgető, egymásra figyelő szülők, rendhagyó istentisztelet az erdei kápolnában, nevetés és elcsendesedés – pillanatkép a Sugásfürdő melletti Benkő Vendégházból és szellős, üde környezetéből. Mindezt azok érzékelhették, akik részt vettek a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség által szervezett hétvégi családos táborban.

  • Unitárius istentisztelet az Benkő Vendégház melletti erdei kápolnában. Fotó: Mózes László
    Unitárius istentisztelet az Benkő Vendégház melletti erdei kápolnában. Fotó: Mózes László

A Közösség a családban, család a közösségben nevű, meghitt és tartalmas rendezvényt szeptember 8–10. között tartották a Benkő Vendégházban, ez volt a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség  második családos tábora. Eme együttlétnek 23 gyermek és 26 felnőtt örvendezhetett, jobbára azok, akik jelen voltak az egy évvel ezelőtti, első családos táborban is. Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész úgy véli, kezdeményezésüket örömmel fogadták az egyházközség tagjai, ezt számára igazolja az a tény is, hogy a tavalyi résztvevők visszatértek. E három nap lehetőséget biztosít számára is, hogy közelebb kerüljön a gyülekezet tagjaihoz, rápillanthasson életükre, gondjaikra, s ha szükséges, lelki támogatást is nyújtson. Egy ilyen, több közös játékkal színezett találkozás a családoknak is jó, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy a szülők, kiszakadva a hétköznapi tennivalók hálójából, beszélgetve, történeteket mesélve, nevetve és imádkozva feltöltődjenek, s eközben jobban megismerjék egymást, de önmagukat is, s eme emberi szálak szilárdulásával a gyülekezet is erősödik. 

Péterfi Ágnes azért kezdte el a családos táborok szervezését, mert azt érzékeli, hogy a mai világban kissé meggyengültek az alapvető keresztény értékek, s mivel családban, házasságban élni mélyebb, mint élettársi viszonyban, arra gondolt, a családok megerősítésével az ott élő gyermekek is megerősödnek, s ezzel együtt az egyházközség is, hiszen a gyülekezet családokból áll. „Azt szerettem volna – magyarázza Péterfi Ágnes –, hogy ezekben az együtt töltött napokban a család éljen meg minél többet: a játék örömét és szabadságát, élje meg a mély beszélgetéseket, imádkozzon, nevessen, sírjon, és ami a legfontosabb, hogy magára és családjára figyeljen. Megnyugvást ad, amikor csoportosan, több család lehet együtt, mert az ember, ha gondok adódnak a családban, sokszor hajlamos arra gondolni, hogy csak nálunk van ilyen, biztos mások jobban csinálják, biztos nem vitatkoznak, mert általában amikor más családra nézünk, amit látunk, az mindig egy idillikus családi kép. És ezek a mély beszélgetések, a játékok valahogy megerősítenek abban, hogy végül is mindenki küszködik valamivel, és eközben belesimulunk abba a tudatba, hogy nincs is tökéletesség, egy ilyen tábor lerombolja azt az idillikus, hamis képet, amelyet sokszor hajszolunk. Sikerül visszakanyarodnunk a valóságba, egy ilyen alkalommal sikerül bekapcsolnunk a családokat az egyházközség életébe is, ahol senki sem kell hamis képet mutasson magáról, hiszen a Jóisten előtt nem kell szerepet játszani, önmagunk lehetünk, a magunk kis hibáival, a magunk egyéniségével, tehetségeinkkel.” 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-09-14: Közélet - Nagy D. István:

Elkerülnék a durva áremelést (Lebomló hulladék)

A korábban már közölteknek megfelelően e hónap elejétől fokozottan ellenőrizte a Tega Rt., hogy vidéken a háztartási hulladékoknak fenntartott kukákba kerül-e nagy mennyiségű lebomló hulladék, és ahol ezt tapasztalták, az illető konténerek tartalmát járműveik nem vitték el. Az intézkedésre azért volt szükség, mert továbbra is nagy mennyiségű komposztálható hulladék kerül a háztartási szemét közé, és köt ki lerakandóként a lécfalvi telepen, ami komoly költségnövekedést hoz a szolgáltatónak. A vállalat illetékesei megértik az érintettek felháborodását, de azt is jelzik, hogy amennyiben nem sikerül a mennyiséget érdemben csökkenteni, akkor ez jelentős díjemeléshez vezethet.
2023-09-14: Közélet - :

Megújul a mikóújfalusi iskola felszereltsége

Korszerű felszerelésekkel, berendezésekkel gyarapodik Mikóújfalu iskolája egy sikeres pályázatnak köszönhetően, a finanszírozási szerződést augusztusban írták alá – tájékoztatta lapunkat Demeter Ferenc polgármester.