Újra régi pompájában ragyog a kézdivásárhelyi egykori Székely Katonanevelde épülete. A homlokzat festésével egy időben a jobb oldali timpanonban lévő freskót és a bejárat fölött zöld mezőben lévő feliratot is sikerült restaurálni.
A minorita rendházat követően egy újabb építészeti gyöngyszem, az október 4-én épp kétszáz éves Székely Katonanevelde épülete is lassan visszakapja egykori pompáját. A klasszicista stílusú épület frontját lemeszelték, az Állomás utcai részen és a 30-as udvartérben lévő hátsó traktuson még zajlik a munka. A bal oldali részen, a külső udvarban egy fémlépcsőt szereltek tegnap a munkások. A timpanonban lévő feliratot részben sikerült helyreállítani, a korábbi rámeszelések miatt azonban még ez is szinte lehetetlennek tűnő vállalkozásnak mutatkozott.
Az épületben 1823. október 4-én 125 tanulóval kezdődött meg az oktatás, a tiszti képzés 1839-től indult. Az évek során nagyon lepusztult állapotba kerülő épületre az önkormányzat uniós pénzt pályázott, ennek köszönhetően újul meg a patinás ingatlan, amelybe a munkálatok befejezését követően az Incze László Céhtörténeti Múzeum költözik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.