Százhárom népviseletbe öltözött leány és legény érkezett szombaton délelőtt több száz népdallal a tarsolyában a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumba a XXI. Tiszta Forrás Népdalvetélkedőre. Huszonegyen közülük díjban és dicséretben részesültek, de a többiek is bátran kiálltak a szakmai zsűri elé, hogy előadják azt, amivel készültek.
Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, mert sok pacsirta bizonyult igen felkészültnek és jó előadónak, de arra is figyeltek, hogy kevésbé ismétlődjenek a dalok, amit azáltal tudtak kiszűrni, hogy minden résztvevőnek több énekkel kellett készülnie. Az első és másodikos diákok öt dallal nevezhettek be, a harmadikosok, negyedikesek és ötödikesek tízzel, a VI–XII. osztályosoknak húsz népdalt kellett előkészíteniük, amiből egyet ők választottak ki bemutatásra és egyet a zsűri jelölt meg. Ezért voltak tele a dalos tarsolyok több száz népdallal, és nem csupán annyival, ahányan versenyeztek.
Lapunk kérdésére, hogy mi változott az elmúlt húsz év alatt a Tiszta Forrás Népdalvetélkedőn, Sipos Zoltán, a versenyt szervező Eufónia Kulturális Egyesület elnöke elmondta: lassacskán a felkészítő pedagógusok megfogadták a mindenkori zsűri ajánlásait, és csak elvétve hoznak a diákok műdalt, az utóbbi években nagyon sok szép eredeti népdallal jelentkeznek, és egyre többen érkeznek olyan diákok a versenyre, akik nem csak az iskolában találkoznak a népdallal, hanem magánórára vagy csoportos népdaltanulásra járnak, és ők igazán hitelesen adják elő az énekeket. Sipos Zoltán szerint nem a verseny a fontos, hanem hogy minél többen minél többet énekeljenek. Arra szeretnék biztatni a jelentkezőket: ne a verseny legyen a lényeg, hanem a részvétel, és az, hogy egymást meghallgatva mindannyian fejlődjenek és érezzék, milyen érték a népdal.
István Ildikó, Erőss Judit, Vajda Katalin és Virág Imola zsűritagok huszonegy kis és nagyobb korosztályú előadót díjaztak, de láthatóan mindenki számára öröm volt, hogy ott lehetett. A szervezők kiemelték, számukra a legjobb visszajelzés, hogy érdemes folytatniuk, mert egyre többen jelentkeznek, és nagy elégtétel számukra, hogy a helyi önkormányzat is értékeli ezt a folyamatot és idén is támogatta a népdalversenyt.