A mostani kormány nem az első, amely az éj leple alatt hoz káros vagy vitatható döntéseket, ám a Marcel Ciolacu vezette csapatnak sikerült felülmúlnia az elődeit. Utóbbiak ugyanis általában olyanokra szorítkoztak, melyeknek hatásai nem voltak általánosan katasztrofálisak, egy időben nem indították el a lejtőn a gazdaságot és a közigazgatást. Az éppen regnáló kabinet ezt is kipipálta. Úgy, hogy előtte már számtalan helyen szóltak a vészcsengők: a lehető legrosszabb irányba indultak el, komoly böjtje lesz a lépésnek, sőt, egy romhalmazt hagynak maguk után.

Azt már korábban is látni lehetett, képesek elmenni a falig, hogy elképzeléseiket véghezvigyék, a következményekkel nem törődve. Jól mutatja ezt a nyári deficitcsökkentő, végül parlamenti felelősségvállalással áterőltetett törvény is, melyből komoly harcok árán, de sikerült kigyomlálni a legvészesebb előírásokat, azonban még így is kártékonyra sikeredett. A mostani rendelet viszont kétségkívül bizonyította, hogy a nyári epizód csak afféle könnyed, olcsó bohózat volt: demokráciásdit játszottak, majd amikor már végképp a körmükre égett a gyertya, jöhetett a hagyományosnak számító módszer: verjük át a saját hibáinkat, tévedéseinket azokra, akik a végeken vannak. Jelen esetben a kis- és középvállalkozásokon és az önkormányzatokon. Elvégre előbbiek miért ne fizetnének többet a feneketlen zsáknak beillő államkasszába?, utóbbiak pedig húzzák csak meg a nadrágszíjat, hagyják abba a meggondolatlan közpénzszórást.

A szomorú, hogy a Ciolacu-kormány a „hagyományos” módszert is rosszul alkalmazza. Arra ugyanis még nem igazán volt példa, hogy kormányok a saját maguk teremtette zűrzavart úgy próbálják enyhíteni, hogy nem csak másokat büntetnek a saját alkalmatlanságukért, rossz döntéseikért, de közben szétverik még azt is, ami, ha sokszor döcögve, de azért működik. Jelenleg ennek lehetünk tanúi. Miközben a kormány szorgosan azt próbálja bizonyítani, hogy az önkormányzatok pazarlása, illetve a kis- és középvállalkozások adókerülése az egyik fő oka az államkasszában tátongó lyuknak (még véletlenül sem az ő rossz döntései!), és bőszen fellép ellene, valójában még nagyobb káoszt idéz elő. Lebénítja az így is sokszor pont Bukarest miatt nehézkesen haladó közberuházásokat, illetve a gazdaság gerincét jelentő réteget hozza lehetetlen helyzetbe, tovább mélyítve a már így is dübörgő válságot.

Az embernek az az érzése, hogy valójában a vesztesek nyugalmával dalolva vonulnak a káoszba, felelősséget nem vállalva, és egy fikarcnyit sem törődve azzal, hogy később egyáltalán lesz-e visszaút abból, amit most előidéztek.

Borítókép: gov.ro