Sokéves hagyomány immár, hogy Sepsiszentgyörgyön a magyar kultúra napját (a Himnusz születésének ünnepét) a rétyi Kováts András fúvószenekar köszönti ünnepi hangversenyével, megidézve a nagy mű, a nemzet imájának szellemiségét, s a zene nyelvén újrafogalmazva évről évre a megmaradásunkba vetet hitet, ragaszkodásunkat valós kilétünkhöz, kutatván jövőnk kilátásait.
Felemelőbb ez a Sepsiszentgyörgyön felzendülő koncert, mint a Budapesten kényszeredetten összehordott rendezvények sorozata, mikből éppen a hit és a reménység hiányzik. A székesfővárostól hétszáz kilométernyire keletre itt valóban kinyílnak a szívek, felragyognak a tekintetek, s lehet, hogy már csak errefelé hiszik az emberek törhetetlen hittel: ,,megszenvedte már e nép a múltat s jövendőt". Figyelmezzünk elsősorban a jövőre, mert újra nem könnyű a dolgunk a Kárpátok karéjában, sem a búskomor, anyagilag és szellemileg kiárusított, leszegényedett és lezüllesztett anyaországban, de nem az a Trianon által elcsatoltatott területeken sem.
De ez az est, a mai vigasztal minket Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály halhatatlan szövegeivel, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Hector Berlioz, Hidas Frigyes, Bogár István, Backó András, Kéler Béla, Egressy Béni, Weiner Leó zenéjével, s egy ugyancsak Vörösmarty—Erkel Ferenc jóslattal: ,,S nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett..."
